Barátok közt

2022.06.22. 16:55

Kálmán Olga férje kerül a ferencvárosi médiacég élére

Órákig vitázott a polgármester saját szövetségeseivel, de végül az MSZP–DK jelöltje lett a befutó.

A Baranyi Krisztina polgármester és a baloldali képviselők órákig tartó vitája után végül a ferencvárosi önkormányzat megszavazta, hogy a 9. kerületi médiacég eddigi ügyvezető igazgatóját, Hagymási Zoltánt felmentsék, és helyére a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciószóvivőjének, Kálmán Olgának a férjét, Hoffmann Györgyöt ültessék be – adta hírül a Magyar Nemzet.

A Ferencvárosi Média Nonprofit Kft. ügyvezetőjének visszahívását, munkaviszonyának azonnali hatályú felmondását Baranyi Krisztina azzal az indokkal terjesztette a képviselő-testület elé, mert Hagymási Zoltán nemrég kirúgta a kerületi lap, a 9 Magazin főszerkesztőjét, Vágvölgyi B. Andrást, arra hivatkozva, hogy Vágvölgyi nem jár be eleget a szerkesztőségbe.

Baranyi korábban azt hangoztatta, Hagymási egyes képviselők politikai nyomására cselekedett így, külön megemlítve Torzsa Sándor nevét, aki az MSZP–DK-képviselőcsoport vezetője.

A polgármester ugyan Hagymási helyére egy korábbi józsefvárosi cégvezetőt, Gőz Gabriellát javasolta, ám Gőz a testületi ülésen bejelentette, hogy visszalép a feladattól. Baranyi jelöltjének személyével kapcsolatban egyébként a Fidesz–KDNP frakcióvezetője, Gyurákovics Andrea és Torzsa Sándor is kifogással élt.

Az MSZP–DK-képviselőcsoport vezetője azonban bedobta a korábbi Hír TV-s rendező, Hoffmann György nevét, azt állítva, egyeztetett a médiaszakemberrel, aki neki azt mondta, elvállalná a pozíciót.

Baranyi kérdésében pontosította is, hogy arról a Hoffmann Györgyről van-e szó, aki Kálmán Olga férje, valamint a polgármester azt is kifejtette, a médiacég élére ő inkább olyan embert tenne, akinek cégvezetői tapasztalatai vannak. Végül Hoffmann kinevezése többséget szerzett a baloldali képviselők szavazataival.

Borítókép: Kálmán Olga férjével, Hoffmann György adásrendezővel érkezik Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt programbemutatójára a Trip Rendezvényhajón 2019. szeptember 22-én. Fotó: MTI/Soós Lajos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában