Süllyesztő

2022.06.20. 14:22

Három botrányos jelölt: bárki lesz a Jobbik elnöke, végképp összeomlik a párt (videó)

Elképesztő névsor: az antiszemita Gyöngyösi Márton, az erőszakoló Földi István és a párttársai által puccsistának tartott Ander Balázs közül kerül ki az új elnök.

A megszűnés szélére került Jobbikban egymást érik a botrányok. Miután Jakab Péter nemrégiben lemondott a Jobbik elnökségéről, hamarosan három jelölt száll versenybe a tisztségért. Egyikük az antiszemita Gyöngyösi Márton EP-képviselő, akinek jelöltsége ellen az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség és a Magyarhoni Zsidó Imaegylet vezetője is tiltakozott. A másik a párttársa élettársát megerőszakolni akaró Földi István, a harmadik pedig Ander Balázs, akinek megválasztásával a frakcióból is kidobhatnák Jakabot  – írja az Origo.

Miután Jakab Péter tönkretette a Jobbikot, és végül lemondott, olyan jelöltek szállnak versenybe az elnöki pozícióért, amely jelöltek bármelyikének megválasztása esetén a Jobbik megszűnése garantálható. 

Mint arról korábban beszámoltunk, csúfos bukásokat és botrányokat követően mondott le Jakab Péter a Jobbik vezetéséről. Mindez azért is érdekes fejlemény, mert

május 7-én még 71 százalékos többséggel választották meg pártelnöknek, miután a pártban már szinte csak a saját emberei maradtak.

Egyetlen hónap alatt elérte, hogy ők is elforduljanak tőle. Jakab bukásának több oka volt, de ezek közül kiemelkedik, hogy Molnár Enikőt, a szeretőjét tette meg a legfőbb vezetőnek a Jobbikban, valamint hogy mindent megpróbált elkövetni azért, hogy eltussolja a Szilágyi György, volt alelnök élettársával szembeni szexuális erőszakolási botrányt, amelyet egyébként

az a Földi István követhetett el, aki most indul a Jobbik elnökségéért.

Jakab vezetése alatt a Jobbik Gyurcsány Demokratikus Koalíciójának tagozatává vált.

Földi István akar Jakab utódja lenni

Most annak az időszaknak kell jönnie, amikor nem azt az összefogást kell szolgáljuk, amelynek köszönhetően ide jutottunk, hanem saját közösségünket és az egész magyarságot – írta Földi István a Magyar Nemzet által megismert szándéknyilatkozatban.

Földi nyilvánvalóan hálás Jakabnak, aki a nemi erőszak kísérlete ellenére is meg akarta védeni, ezért azt mondta:

kiemelten fontosnak tartom, hogy a párt új elnöke képes legyen hatékonyan együtt dolgozni a párt frakcióvezetőjével, vagyis Péterrel. Mi ketten valóban bajtársak vagyunk.

Az antiszemita Gyöngyösi is jelölt

A Magyar Nemzet szerint Gyöngyösi azt mondta, hogy az EP-választás a párt számára a selejtező vagyis lehet, hogy elnök-jelöltségével csak a saját EP-ambícióit akarja támogatni.

Szerinte

bár az ellenzéki együttműködés a választásokon óriási vereséget szenvedett, valószínűleg lesz még dolgunk a többi ellenzéki párttal, és ezt én magam is így tartom helyesnek.

Gyöngyösi megpróbált Jakabnak és a Jakabot megbuktató Potocskánénak is hízelegni, mondván, 

mindkettőjükre számít a munkában. 

Gyöngyösiről múlt pénteki Facebook-bejegyzésében a párt szolnoki tagja, Szotyori-Lázár Zoltán azt írta, hogy ő az „utolsó mohikán". Úgy vélte, ha nem Gyöngyösi vezeti a pártot, a Jobbik szét fog esni.

Több pártszakadást nem visel már el ez a mozgalom: nincs tovább hova osztódni. Vagy egyben maradunk, vagy örökre megszűnünk

– fogalmazott. Szerinte politikai öngyilkosság olyan elnököt választani, aki a mostanra tisztán körvonalazódott két jobbikos szekértábor emblematikus képviselője. Az ugyanis nem elnökválasztás, hanem leszámolás lesz – hangsúlyozta.

Ander Balázs okozhatja Jakab vesztét

Szotyori-Lázár Zoltán a közösségi oldalán azt írta, hogy

gondoljunk bármit is az elnökségnek a Jakab Péter lemondásában játszott szerepéről, az egészen biztos, hogy Ander Balázs neve mára egybeforrt a Jakab Péterrel szemben álló, ún. „puccsistákkal”. Éppen ezért személye elfogadhatatlan azok számára, akik elsősorban Jakab Péter hívására csatlakoztak a Jobbikhoz, jelenleg is már csak miatta vannak velünk, és az elnökség eljárását Jakab kapcsán gyomorforgatónak tartják.

Szotyori-Lázár leszögezte:

azt is mondjuk ki őszintén, hogy Ander Balázs győzelme esetén beülne a Parlamentbe és Jakab Pétert leváltanák a frakcióvezetőségről, aki ezt követően nagy valószínűséggel kiülne a frakcióból és kilépne a pártból. Ez meggyőződésem szerint maga lenne az utolsó tőrdöfés az ezer sebből vérző párt számára. Fájdalom kimondani, de jelenleg nagyon úgy fest, hogy Ander Balázs győzelme a Jobbik végét jelentené.

Tiltakozás Gyöngyösi jelöltsége ellen

A Magyar Nemzet arról is ír, hogy Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője azt nyilatkozta, hogy 

a Jobbik név maga olyan folytonosságot fejez ki a párt történetének nyíltan rasszista és antiszemita megnyilvánulásokban gazdag éveivel, ami hitelteleníti a párt utóbbi időben vitt mérsékelt irányvonalát. Ezt az álláspontot támasztja alá Gyöngyösi Márton jelöltsége is.

Hozzátette, hogy a Jobbikkal kapcsolatban évek óta nem változott az álláspontjuk. Róna Tamás, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet (Zsima) elnöke szerint aggodalomra ad okot, hogy Gyöngyösi lehet egy parlamenti frakcióval rendelkező párt elnöke.

Az emberek vallásgyakorlása, vallása az emberi jogok színtere is, senki másra nem tartozik, mint az örökkévalóra és a hívőre

– mondta a portál kérdésére. Emlékeztetett: a magyarországi zsidóság 2012-ben fájdalommal és félelemmel nézte Gyöngyösi azon elképzelését, hogy listázzák a zsidó származású parlamenti képviselőket.

Ha egy ilyen eszmerendszerrel magyarországi politikus domináns szereplőjévé válhat a politikai közéletnek, az maga a katasztrófa

– hangsúlyozta.

Szotyori-Lázár Zoltán szerint viszont a párt egyetlen esélye Gyöngyösi Márton lehet. A valódi kérdés már csak az, hogy a Jobbik szavazói mit gondolnak a pártban zajló folyamatokról, és ha van-e jelenleg jó döntés a Jobbik számára. Az nem kérdés, hogy

a Jobbik súlyos válságban van.

Földi István és Gyöngyösi Márton is olyan múlttal rendelkeznek, amely miatt ők lehetnek a párt megszűnésének előfutárai, ha viszont Ander Balázs lenne a Jobbik új elnöke, az Jakab Péterre jelentene nagy veszélyt.

Jakab Péternek egyértelműen az lenne az érdeke, hogy jó barátját, „harcostársát”, Földi Istvánt válasszák meg, hiszen akkor nemcsak könnyebb dolga lenne, de a frakcióvezetői tisztségét is megtarthatná.

Ha valóban Ander lesz az új Jobbik-elnök, akkor Jakabnak csomagolnia kell, és még az is elképzelhető, hogy átigazol majd Gyurcsány Ferenc pártjába. 

Borítókép: videóból kivágott fotó / Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában