Dagad a botrány

2022.05.18. 11:46

Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a jobbikos szexuális erőszakról

Egyre nagyobb a botrány a jobbikos disznótoron megkísérelt nemi erőszak miatt. Mint arról többször írtunk, Jakab Péter egyik fontos embere és barátja, Földi István megpróbált megerőszakolni egy fiatal nőt, a párt alelnökének élettársát. Jakab és a Jobbik vezetése megpróbálta eltussolni az ügyet, pedig maga Jakab Péter is ott volt a rendezvényen - a szemtanúk szerint annyira berúgott, hogy a testőrei alig tudták talpra állítani.

Tegnap megszólalt az áldozat is, V. Anita a TV2 Tényeknek beszélt

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Jobbik egyik vidéki rendezvényén nemi erőszakot kíséreltek meg egy fiatal nő, Szilágyi György alelnök élettársa ellen. A Gyurcsány Ferenc egyik legnagyobb szövetségeseként működő párt politikusai csapdába csalták a választókerületi szervezőként tevékenykedő nőt – írja az Origo.

Ezt követően a Jobbik egyik vezető politikusa, Jakab Péter bizalmasa, Földi István megpróbálta megerőszakolni, ami csak azért nem sikerült, mert Gyüre Csaba országgyűlési képviselő meghallotta a segélykiáltásokat és kiszabadította V. Anitát. A helyszínen tartózkodott Jakab is, aki annyira berúgott, hogy alig bírták talpra állítani a testőrei.

Jakab és pártja megpróbálta eltussolni az esetet, de miután a pártban semmilyen vizsgálat nem indult, V. Anita feljelentést tett a rendőrségen, ahol már nyomoznak, személyi szabadság megsértése gyanújával.

Nem ez volt a Jobbik egyetlen szexbotránya, a pártban rendkívül gyakori a szexuális visszaélés. 2007-ben például az egyik országgyűlési képviselőjük folytatott szexuális kapcsolatot egy kiskorú lánnyal, 2010-ben pedig a Jobbik egyik kaposvári jelöltje fizikatanárként intim kérdésekkel ostromolta lány diákjait.

Megkérdezte tőlük, hogy szoktak-e maszturbálni, lefeküdtek már a barátjukkal, vagy gondolkoztak-e már azon, hogy egy idősebb férfival létesítenek szexuális kapcsolatot, amivel arra akart utalni, hogy ő szívesen feküdne le kiskorúakkal, és a burkolt kérdésével erre is biztatta a diákjait.

Szintén emlékezetes az ózdi polgármester, Janiczak Dávid esete, aki munkatársnőjével kommunikált rendkívül megalázó módon, mindez pedig egy hangfelvételről derült ki.

Oda dobod föl a pi**ádat! – Hagyjál már! – Szárazon k*rlak se**be az összes fa***al!- mondta a nőnek.

A Jobbik a mostani botrányt is próbálja eltussolni, a párt mélyen hallgat, és ebben a baloldali pártok is támogatják őket, egyetlen baloldali képviselő sem ítélte el Földit. A Fidesz és a KDNP női országgyűlési képviselői viszont levélben tiltakoztak a nemi erőszak kísérlete ellen, és támogatásukról biztosították a fiatal nőt.

"A zaklatás minden formáját - pártpolitikától függetlenül - elítéljük, és együttérzünk az áldozattal. Azt ugyanakkor elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a Jobbik vezetése Jakab Péterrel az élen a kezdetektől tudott az esetről, azonban az áldozat védelme helyett csak azzal foglalkozik, miként mentse meg az elkövetőt a következményektől " - írták a nyilatkozatban.

Szilágyi György, a Jobbik alelnöke ezt követően osztotta meg élettársa köszönőlevelét. Ebben a fiatal nő azt írta: miközben a "sajátjai megkövezik és őt hibáztatják", eközben olyanok állnak ki mellette, akik politikailag a másik oldalt képviselik.

Nemrég ráadásul arról is érkeztek értesülések, hogy az áldozatot már többször megfenyegették, fizikai erőszakkal is fenyegették, arra az esetre, ha bárkinek is beszélne a történtekről.

Jakab Pétert a botrány ellenére is újraválasztották elnöknek, pedig ő is tudott az ügyről, de ezt végig tagadta.

Jakab ezt tagadja, de hazugságát Szilágyi György leplezte le a a Jobbik tisztújító kongresszusa előtt:

Ez azért hazugság, mert én jeleztem feléjük, mind Molnár Enikő felé, mind elnök úr felé, és utána az elnökség több tagja felé.

Jakabot, mint kiderült, nem az eset súlyossága és a bántalmazott nő állapota zavarta, hanem az, hogy az eset éppen a Jobbik elnökválasztása előtt került nyilvánosságra.

V. Anita tegnap a Tényeknek adott interjút, ahol sírva beszélt arról, hogy mennyire megrázták őt az események, még mindig nem dolgozta fel, és bele se mer gondolni abba, hogy mi lett volna, ha az egyik képviselő nem szabadítja ki időben.

Pár perc volt, de nekem nagyon sok időnek tűnt ott bent vele. Nem tudom elmondani azt az érzést- mondta sírva.

A fiatal nő interjújából az is kiderült, hogy Földi egész este zaklatta, annak ellenére, hogy Gyüre Csaba megpróbálta leállítani; Földi azonban csak annyit válaszolt, hogy foglalkozzon a saját dolgával. Bár nagyon félt, nem jöhetett el az eseményről.

... ott kellett maradnom, mivel Jakab Péter a pártvezető, és ameddig ő ott van, addig nem lehet eljönni- idézte fel az estét.

Lelkileg nagyon-nagyon megviselt. Nem is tudom, milyen szót mondjak rá. Senkinek nem kívánom azt az érzést

- mondta V. Anita a Tényekben.

Végül az országgyűlési képviselő szabadította ki.

A Tények szerint Földi és barátai már másnap elkezdték zaklatni Anitát, és megfenyegették, hogy ha beszélni mer, tönkreteszik. Ez állt a hátterében annak, hogy nem fordult azonnal a rendőrséghez. Elmondása szerint számára az is elég lett volna, ha párton belül következménye lesz az ügynek. Kiemelte, hogy Jakab Péter igazságosnak próbálja beállítani magát, de ez csak egy álca. Valójában egy hazug, gusztustalan, gátlástalan ember.

Borítókép: Földi István és Jakab Péter (Facebook/Földi István)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában