Megannyi kihívás

2022.05.13. 18:59

Magyar segítség Etiópiában, ahol a szegénység nem elég kifejező szó

Az ukrajnai háború árnyékában máris kevesebb figyelem jut a világ más válságaira. Pedig az élelmiszer-ellátási nehézségek, a források csökkenése csak tovább tetézheti a bajt. Háború, szárazság, menekültek – megannyi kihívással kell szembenéznie Afrika második legnépesebb országának, Etiópiának is. Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója etiópiai tapasztalatairól, a teljes nincstelenségről, a migrációs fenyegetésekről mesélt a Magyar Nemzetnek.

− Arra kell készülni, hogy az ukrajnai háború okozta élelmiszer-ellátási nehézségek miatt Afrika irányából jelentősen erősödni fog a migrációs nyomás, ezáltal pedig a terrorizmus terjedése is! – figyelmeztetett a minap Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett, hogy ez máris érezhető; az év első három hónapjában 57 százalékkal növekedett az Európába érkező illegális bevándorlók száma, ami már a 2016-os adatokat idézi. 

Az orosz és ukrán gabona kiesése ráadásul csak a háború egyik következménye. Már most is látszik az. hogy az Európában dúló harcok közepette kevesebb figyelem, és ezáltal pénz jut más – olykor még súlyosabb – válságövezetekre. Ezért is fontos, hogy amellett, hogy Magyarország már több milliárd forint értékű támogatást küldött Ukrajnának, a magyar kormány segélyezési programja, a Hungary Helps a világ más részeiről sem feledkezett meg. Csak az elmúlt néhány napban beszámoltak ugandai kikötők felújításáról, mianmari korábbi leprabetegek ellátásának segítéséről, legutóbb pedig etiópiai fejlesztésekről.

A szegénység szavunk nem írja le elég hűen az ottani helyzetet. Helyesebb a teljes nincstelenség. Ezeken a településeken naponta több órát kellett gyalogolni, hogy vizet szerezzenek – de még az is szennyezett. Nincs bevezetve az áram. Nincs elég élelmiszer

– kezdte beszámolóját etiópiai tapasztalatairól Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója, aki nemrégiben Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszóval, a segélyszervezet önkéntesével látogatott Afrika második legnépesebb országába. 

Majdnem ötezer kilométer Addisz-Abebáig, újabb kétórás repülőút Gambelláig, majd még kétórás zötykölődés autóval, mire elérkeztek úti céljukhoz, a dél-szudáni határ közelébe, ahol a Hungary Helps 125 millió forintos támogatásával megvalósult projekteket adták át. Hogy mit érdemes adni, ahol semmi nincs?

A magyar fejlesztési program keretében az egyik helyen egy négy tantermes iskola épült fel. –  Eddig egy bambuszból épült tákolmányban tanultak a gyerekek, amit elleptek a termeszek. Így az „iskola” életveszélyessé vált – magyarázta a segélyszervezet munkatársa. Egy másik „kebelében” (körzetben) négyezer ember ivóvízellátását biztosító kutat fúrtak, hogy megspórolják a hosszú gyaloglást. 

Másutt gépesített malmot építettek meg.

Naponta hat órán át egyszerű bambuszrúddal őrölték a kukoricát, hogy legyen lisztjük. Ezt a munkát a gép öt perc alatt elvégzi, az asszonyok pedig koncentrálhatnak más feladatokra

– ecsetelte ennek előnyeit. Másokat vetőmaggal, kecskével, báránnyal, halászati eszközökkel segítettek.

A 115 milliós lakosú Etiópiában, amely ráadásul a világ egyik legszegényebb országa is, a magyar segély nem old meg minden problémát. Ám mint arra Gáncs Kristóf is rámutatott, ezeken a helyeken viszonylag kis összegből rengeteg ember életét lehet jobbá tenni. Márpedig Etiópiában most a legkisebb is számít. Az országot több válság is sújtja, az egyik legsúlyosabb, hogy az északi Tigré tartományban polgárháború dúl. A fegyverkezés és a harcok iszonyú költségeket rónak a kormányzatra, miközben százezrek hagyták el otthonaikat. Meglepő módon azonban az országból nemcsak indulnak a menekültek, de százezrek érkeznek is oda Dél-Szudánból, Szomáliából, Eritreából.

Gambellában 400 ezer helyire jut 400 ezer menekült. Döbbenetes a humanitárius helyzetkép: mivel a dél-szudáni menekülteknek biztosított az ellátás, kijönnek a táborokból, és pénzért árulják a segélyeként kapott holmikat

– magyarázta Gáncs Kristóf. És elmondása szerint félő, hogy a helyzet csak tovább romlik. Az elmúlt három évben bizonyos térségeket rendkívüli szárazság sújtott, így máris sokakat érint a vízhiány és az éhezés. Közben az ukrajnai háború őket sem hagyja érintetlenül, mivel Etiópia a gabona közel 70 százalékát Oroszország és Ukrajna irányából szerezte be.

Ha 2022-ben minden címlap az Ukrajnában dúló háborúról is szól, nem titkolt célunk, hogy ezekre az „elfeledett” krízisekre is felhívjuk a figyelmet. Ha nem segítünk, akkor ezek a problémák is hamarosan Európa kapuján fognak kopogtatni.

Hiszen ha vízellátásuk és élelmük nincs is, az internet mindenhol elérhető. A mobiltelefonokon szerzett információkból sokan kapnak egyfajta képet, hogy a világ más részein hogyan élnek.

– Nyilvánvalóan egy 115 milliós ország esetében nem lehet megoldás, hogy mindenki Európába megy, ezért lehetőségeinkhez mérten helyben kell segítünk – figyelmeztetett a segélyszervezet kommunikációs igazgatója az összeadódó válságok hatásaira.

Borítókép: Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója és Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó a helyiek gyűrűjében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában