ENSz BT

2022.01.19. 17:19

Szijjártó: a Közel-Kelet biztonsági helyzete kiemelt jelentőséggel bír (videó)

A közel-keleti helyzet több szempontból is kiemelt jelentőségű Magyarország számára, többek között a térség biztonsága és migrációs hullámok megindulása vonatkozásában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter az ENSZ Biztonsági Tanácsának közel-keleti helyzetről szóló nyílt vitája előtt kiemelte, amennyiben a régióban a stabilitás, a béke és a nyugalom irányába mutatnak a dolgok, akkor jóval kisebb az esélye a migrációs kiáramlásnak.

– Világos, hogy amikor instabilitás van, háborús helyzetek jönnek létre és az emberek menekülni akarnak, akkor komoly migrációs hullámok indulnak ki – fogalmazott, hozzátéve, hogy a bevándorlók általában Európát veszik célba.

Fontosnak nevezte azt is, hogy 

Izrael stratégiai szövetségese Magyarországnak, és a kormány mindig kiállt a zsidó állam önvédelemhez való joga mellett. 

Szerinte a nemzetközi közösségnek ezért világossá kell tennie, hogy Izrael pártján áll és el kell ismernie, hogy az ország óriási terrorfenyegetettségben él, illetve nevükön kell neveznie a terrorszervezeteket, a terroristákat.

– Mindig sajnálattal vesszük tudomásul, hogy az ENSZ-ben egyes bizottságok, testületek, tagországok kifejezetten Izrael-ellenes politikát folytatnak, és tisztességtelen, sportszerűtlen, egyoldalú álláspontot fogalmaznak meg Izraellel szemben – mondta, kiemelve, hogy 

Magyarország a kiegyensúlyozott megközelítés híve.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy az elmúlt évtizedekben gyakorlatilag minden közel-keleti béketerv kudarcot vallott, 

egyedül a Donald Trump elnöksége alatt elfogadott, úgynevezett Ábrahám-megállapodások látszanak valóban működni. 

Így szerinte fontos, hogy azok továbbra is érvényben maradjanak, és minél több arab ország normalizálja a kapcsolatait Izraellel.

Emellett leszögezte, hogy a közel-keleti helyzet a térségbeli keresztény közösségek miatt is rendkívül fontos az ezeréves keresztény államisággal rendelkező, irántuk alapvető felelősségérzettel rendelkező Magyarország számára.

– A Közel-Keleten sok keresztény közösség szenved üldöztetéstől, és felhívjuk ma is a figyelmet, hogy az ENSZ-nek is felelőssége van ebben a kérdésben 

– közölte.

Végezetül a miniszter a Joe Biden elnök vezette amerikai kormányzattal kapcsolatban elmondta, hogy bár

a kétoldalú kapcsolatok kétségtelenül Donald Trump hivatali ideje alatt voltak a legjobbak, 

Magyarország mindig tiszteletben tartja a partnerországok állampolgárainak döntéseit.

– Mi nyitottan állunk ehhez a kérdéshez. 

Sajnálatos módon ezt a nyitott hozzáállásunkat nem mindig viszonozzák hasonló hozzáállással az óceánnak erről a partjáról

 – vélekedett.

– A magyar-amerikai kapcsolatok nem pártkérdést jelentenek számunkra, mi természetesen mindig a megválasztott adminisztrációval törekszünk a legjobb kapcsolatokra. Ugyanakkor azt látni kell, hogy a politikai megközelítéseink nem mindig esnek egybe, sőt meglehetősen ritkán esnek egybe –  tette hozzá.

Borítókép: Szijjártó Péter / Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában