Dekriminalizáció

2021.12.04. 14:05

Legálissá tennék az összes személyes célra tartott kábítószert Torontóban

A város vezetése már egy javaslatot is kiadott, amely a terv megvalósíthatóságát vázolja. Az intézkedéssel a drogtúladagolásban elhunytak számát szeretnék csökkenteni.

Dekriminalizálnák a személyes célú drogtartást a kanadai Toronto városában. A város vezetése kiadott egy javaslatot is, amely bemutatja, hogy miként lehetne a tervet megvalósítani. Ehhez az egészségügyi minisztérium engedélyét is meg kell kapniuk. A kábítószerek előállítása és értékesítése továbbra is illegális lenne. Torontóban a kábítószer túladagoláshoz köthető halálesetek száma 2020-ban 81 százalékkal nőtt – írja a V4NA.

A város vezetése a cél elérése érdekében azt tervezi, hogy növeli az egészségügyi és szociális szolgáltatások finanszírozását, illetve együttműködnének a szövetségi és a tartományi tisztviselőkkel is.

„A kábítószer használat nem büntetőjogi, hanem egészségügyi probléma, és közegészségügyi megközelítést igényel. Ezért megkönnyítjük az egészségügyi és a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférést”, írták többek között egy közleményben a város illetékesei.

A kanadai nagyvároshoz hasonló problémákkal küzd több amerikai település is. New York polgármestere, Bill de Blasio november 30-án például bejelentette, hogy megnyitják az első olyan központokat az Egyesült Államokban, ahova a szenvedélybetegek illegális kábítószereket hozhatnak be, és felügyelet mellett adhatják be maguknak azokat. A polgármester állítása szerint a helyszínen dolgozók gyógyszereket adnak a függőknek a túladagolás megelőzésére, tiszta tűket adnak ki, és tájékoztatást adnak a függőségről, illetve annak kezeléséről, de nem fognak kábítószereket adni a betegeknek. Az első ilyen központokat Harlem és Washington Heights városrészben állítják fel.

A Centers for Disease Control and Prevention adatai szerint New York városában a halálos kimenetelű túladagolások száma 36 százalékkal nőtt 2021-ben, ami összesen 2243 halálesetet jelentett. 2020-ban 1653 ember hunyt el kábítószer túladagolás következtében a városban.

A szomszédos New Jersey államban található Atlantic City városában is hasonló, tűkiadó helyekkel próbálták megfékezni a túladagolási problémákat, ám a kezdeményezés nem volt túl sikeres. 2020 nyarán a városi tanács bezáratta ezeket a helyeket, mert a drogfüggő személyek a kiadott tűket szétdobálták a parkokban és a sétányokon, amivel beszennyezték a környéket. A városi tanács elnöke, George Tibbitt ekkor azt nyilatkozta, „Ha odaadják ezeket az öngyilkossági eszközöket az embereknek, akkor meg fognak halni. Vissza kell vennünk az utcáinkat, amelyek kikerültek az ellenőrzésünk alól”, fogalmazott.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában