Közérdekű adatigénylés

2021.12.29. 11:22

Közel 400 millió forintot költ évente tanácsadókra a Karácsony vezette Városháza

Több százmillió forintot költött csak idén tanácsadókra a Karácsony Gergely vezette Városháza – tudta meg az Origo. Miközben több száz embert tettek az utcára a fővárosi közműcégeknél, addig az elérhető adatok alapján egy év alatt több mint 30 százalékkal nőtt a tanácsadók létszáma a Fővárosi Önkormányzatnál. Egy tanácsadó egyébként éves szinten átlagosan több mint bruttó 7,5 milliót tesz zsebre, miközben az elvégzett tevékenységről nem kell beszámolót készítenie. Miközben lassan két hónapja a Városháza titokban tervezett eladásától hangos a sajtó, addig az is nagyban borzolja a kedélyeket a baloldal vezette önkormányzatnál, hogy Mártha Imre közművezér elképesztő módon henceg a luxuséletmódjával.

Közel 400 millió forintot költött el tanácsadókra Karácsony Gergely főpolgármester és négy helyettese 2021-ben – derült ki az Origo által igényelt fővárosi közérdekű adatokból. A Számadó Tamás főjegyző által ellenjegyzett dokumentumból az is kiderült, hogy idén

összesen 54 önkormányzati (fő)tanácsadót foglalkoztattak, de ebből 8 fő idén kilépett.

Fontos megjegyezni azonban azt, hogy ebből a 8 főből 1 fő 2021. december 31-ig tartó jogviszonnyal rendelkezik, tehát 47 tanácsadó töltötte ki teljesen az idei évet, így ők jogosultak voltak 12 havi fizetésre. 

A dokumentumból az is kiderül, egy tanácsadó havi szinten átlagosan bruttó 636 019 forintot keresett. A levél érdekes része, hogy egyrészt azt írják benne, hogy sem Karácsony Gergely, sem négy helyettese nem alkalmaz tanácsadókat, hanem azokat a Főpolgármesteri Hivatal alkalmazza. A teljes levelet alább olvashatják. 

Forrás: Origo

A kapott adatok fényében az Origo kiszámolta, hogy 2021-ben mekkora összeg mehetett el tanácsadókra a Városházán. Egy tanácsadó éves szinten átlagosan bruttó 7.632.228 forintot keresett. Ahogy a hírportál korábban írta, az idei évben 47 tanácsadó volt jogosult 12 havi fizetésre.

A 47 tanácsadó pedig a rendelkezésre álló adatok alapján bruttó 358.714.716 forintot keresett idén.

A maradék hét tanácsadóról nem derül ki, hogy hány havi fizetést kaptak, de nem járunk messze az igazságtól, ha az ő esetükben is többmilliós kifizetést veszünk alapul. Így pedig idén közel 400 milliót költhetett a Főpolgármesteri Hivatal tanácsadókra. Fontos, hogy

ezért az összegért nem kell beszámolót készíteniük a tanácsadóknak.

Az adatigénylésre adott válaszból nem derült ki, hogy név szerint kiket alkalmaztak a Városházán.

 

A mostani tanácsadói lista annak fényében is érdekes, hogy egy 2020-as lista szerint a főpolgármester 41 tanácsadót alkalmazott.

Egy év alatt tehát több mint 30 százalékkal nőtt a tanácsadók létszáma.

Több száz ember az utcán, százmilliók Karácsony haverjainak zsebében

 

Az idei közel 400 milliós kifizetés annak fényében számít meglepőnek, hogy az elmúlt hetekben attól volt hangos a sajtó, hogy a fővárosi közműcégektől több száz embert küldtek el.

 

A létszámleépítések sora:

  • Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.: a koronavírus-járványra hivatkozva 90 embert bocsátottak el, ez a dolgozók 9 százaléka.
  • Bár a főváros 2024-ig saját hatáskörben tarthatta volna a budapesti kéményseprést, ők úgy határoztak, hogy május elsejével átadják a szolgáltatást a katasztrófavédelemnek. A cég 283 munkavállalójától vált meg.
  • Arról, hogy az FKF-nél folyamatosak a kirúgások, a Magyar Nemzet kezdett el cikkezni. Februárban újra a Magyar Nemzet szellőztette meg, hogy alig három hónap alatt több tucat dolgozójától vált meg az FKF.

A Főkert dolgozói a sajtóból tudták meg, hogy megszűnik a 154 éves cég, és szintén beolvasztják a közműholdingba.

Így dőzsöl a gyurcsányista közművezér

 

A tanácsadókra költött több százmillió forint és a folyamatos kirúgások mellett az is nagyban borzolja a kedélyeket a Városházán, hogy a napokban derült ki, hogy egy kétmilliárdos villában él, 100 milliós autóval jár a fővárosi közműcégek vezetője, a Gyurcsány-fiókának nevezett Mártha Imre. Később pedig az is lelepleződött, hogy Mártha, illetve a családja nevén futó cég közvetlenül a hírhedt maffiózótól, Prisztás Józseftől és családjától vette a legalább kétmilliárdot érő ingatlanát. A fővárosi cégvezérnek emellett egy több tízmilliós luxuszongorája, milliós órái, és egy legalább 100 millió forintot érő lova is van.

A gyurcsányista közművezér botránya mellett lassan két hónapja az is borzolja a kedélyeket, hogy Karácsonyék titokban akarták eladni a Városházát.

Borítóképünkön Karácsony Gergely. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában