bejelentés

2021.10.16. 08:13

Az Iszlám Állam vállalta a kandahári mecsetben elkövetett pokolgépes merényletet

A pénteki öngyilkos robbantásnak legalább 47 halottja és 70 sebesültje van.

Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett a dél-afganisztáni Kandahár legnagyobb síita mecsetében pénteken elkövetett pokolgépes merénylet elkövetőjeként.

A dzsihadisták az Aamák nevű „hírügynökségükön” keresztül tették a bejelentést. A közlés szerint két öngyilkos merénylőjük először lelőtte az őröket a bejáratnál, majd az imaházba behatolva felrobbantották a testükre erősített robbanószert. A pénteki imádság idején mintegy háromszázan voltak a mecsetben.

A Fatimíja mecsetben elkövetett pénteki robbantásnak legalább 47 halottja és 70 sebesültje van – közölte Hafíz Sajíd, a tálibok kandahári kulturális és tájékoztatási ügyekért felelős hivatalának vezetője.

Egy héttel ezelőtt az észak-afganisztáni Kunduz egyik síita mecsetében követtek el robbantásos merényletet, a támadásnak, amelyet szintén az Iszlám Állam terrorszervezet vállalt magára, mintegy 50 halálos áldozata volt.

Az augusztus közepén hatalomra került tálibokkal is szembenálló terrorszervezet a síitákat hitehagyottaknak tekinti, és rendszeresen követ el ellenük robbantásos merényleteket Afganisztánban és más muszlim országokban is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában