Afgán konfliktus

2021.09.04. 13:53

Kabulban erőszakba fulladt egy nők jogaiért tartott tüntetés

Erőszakba fulladt Kabulban egy nők jogaiért rendezett tüntetés, legalább egy nő megsebesült – jelentették helyi médiaforrások.

Az aktivisták az elnöki palotához közel gyűltek össze, egyebek között „Mi nem a kilencvenes évek asszonyai vagyunk” feliratú táblákat a magasba tartva, utalva ezzel a tálibok korábbi, 1996-tól 2001-ig tartó kormányázására, amely során a nőktől szinte minden jogot elvettek, például nem járhattak iskolába, és az utcára is csak férfirokon kíséretében léphettek ki.

Videófelvételeken az látható, hogy tálib fegyveresek és nők egy csoportja hevesen összevitatkozott, a képsorokon pedig több nő erősen köhögött, vélhetően könnygáz miatt.

„Úgy tűnik, immár nem lehet politikai demonstrációkat tartani” – jegyezte meg Zaki Darjábi afgán újságíró Twitteren, aki szintén megosztott egy videót a tüntetésről.

Kabulban a nők második napja vonulnak utcára, hogy jogaikért tüntessenek, és hogy egyenlőséget és demokráciát követeljenek.

A tálibok korábban azt közölték, hogy tiszteletben fogják tartani a nők jogait, elemzők azonban felhívják a figyelmet arra, hogy Afganisztán új vezetői az iszlám szigorú, a nőkre nézve hátrányos értelmezését tartják a vallás egyedül autentikus tanainak.

Sír Mohammad Abbász Sztanikzai, a radikálisok egyik magas rangú vezetője a héten a BBC-nek azt nyilatkozta, nem valószínű, hogy az új kormányban nők is vezető tisztségeket kapnak majd, bár hozzátette, hogy „meglesz az ő szerepük is”.

Ugyancsak szombaton magukat megnevezni nem kívánó pakisztáni források szerint előre be nem jelentett látogatásra érkezett Kabulba a pakisztáni titkosszolgálat vezetője. Egyelőre nem tudni, hogy Fájiz Hamíd miről egyeztet a tálibokkal, ám szakértők máris arra emlékeztetnek, hogy augusztusi hatalomátvételüket megelőzően a radikálisoknak hosszú éveken át az Afganisztánnal szomszédos Pakisztán területén volt az egyik fő bázisuk, és többen azt állították, hogy közvetlen kapcsolatot tartanak fenn a pakisztáni titkosszolgálattal.

Korábban az Asraf Gáni vezette kabuli kormány és az Egyesült Államok is azzal vádolta Iszlámábádot, hogy titokban támogatja a tálibokat. Pakisztán az állítást tagadta.

Katar kabuli nagykövete mindeközben bejelentette: egy műszaki csapat segítségével ismét lehetővé tették, hogy a kabuli nemzetközi repülőtér fogadhassa a külföldről érkező segélyszállítmányokat. Hozzátette, dolgoznak azon, hogy nemsokára civil repülőjáratok is érkezhessenek a légikikötőbe.

Az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió által idézett bejelentés szerint a repülőteret az afgán hatóságokkal együttműködve igyekeznek újranyitni a nemzetközi légiforgalom előtt, és hozzátették, hogy a Kabul és Mazari-Sarif, valamint a Kabul és Kandahár közötti helyi járatok már újraindultak.

Címkék#kabul#Nők
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában