Ország-világ

2021.08.25. 12:45

Magyar parancsnok irányítja ősztől a koszovói NATO-békefenntartókat

Az állomány jelenleg mintegy háromezer-ötszáz emberből áll.

Nagy elismerés, hogy egy éven át a Magyar Honvédség (MH) adja a parancsnokot egy NATO-misszióban – mondta az MTI-nek szerdán Kajári Ferenc vezérőrnagy, aki ősztől a koszovói békefenntartók (KFOR) vezetője lesz.

Az MH Béketámogató Kiképző Központban, a KFOR parancsnoki csoportja célfelkészítésének szolnoki helyszínén a vezérőrnagy hozzátette: Magyarország 1999-es NATO-csatlakozása óta most először lehet magyar parancsnoka ennek a műveletnek.

Kajári Ferenc ismertette: a KFOR állományát adó huszonhét ország (19 NATO-tag és 8 partnerország) katonájának a parancsnoka lesz.

Az állomány jelenleg mintegy háromezer-ötszáz emberből áll, ennyien vannak a műveleti területen. A hadszíntéren lévők számát tekintve Magyarországé a harmadik legnagyobb csapat.

A honvédség 1996 óta vesz részt béketámogató műveletekben – folytatta -, a magyar katonák jól felkészültek, kiválóan hajtják végre feladatukat. Korábban több tiszt és főtiszt jelentős pozíciókat töltött be különböző műveletekben – tette hozzá.

A KFOR-nál a parancsnok politikai tanácsadóját és a jogi tanácsadó részleg vezetőjét is Magyarország fogja adni, emellett több más tiszt, főtiszt is „kulcsbeosztásokat” fog betölteni a KFOR törzsében – tájékoztatott.

A vezérőrnagy beszámolt arról is, hogy az állomány felkészítésének kialakult rendszere van a Magyar Honvédségben. Az új feladatokra kiválasztottaknak is elsőként egy „bemeneti” vizsgát kell tenniük: felmérik a képességeiket, egészségügyi vizsgálaton esnek át, majd megkezdődik az egyéni felkészítésük.

Ezután az adott misszióra készülnek fel a katonák. Augusztus 23-ától szeptember 2-áig a KFOR mintegy ötven tagú parancsnoki csoportja vesz részt „misszióorientált, hadszíntér-specifikus” békeműveleti törzstiszti célfelkészítésen Szolnokon. Tájékoztatást kapnak egyebek mellett a beosztásokról, a rájuk váró feladatokról, a Balkán biztonságpolitikai helyzetéről, emellett például tárgyalástechnikával, vallástörténettel, médiakezeléssel kapcsolatos előadásokon vesznek részt, valamint bővítik közegészségügyi és járványügyi ismereteiket – sorolta.

Szólt arról is, hogy a KFOR a NATO leghosszabb ideje – 1999 óta – tartó és egyben legsikeresebb művelete. A KFOR legfontosabb feladatának nevezte a békés és biztonságos környezet fenntartását, valamint a mozgásszabadság biztosítását Koszovó valamennyi polgárának. Azt mondta, a Balkánon a biztonsági helyzet jelenleg stabil, de törékeny.

A koszovói rendvédelmi szervek feladata az esetleges rendbontások felszámolása, a békés, biztonságos környezet biztosítása. Úgynevezett második reagáló szervezet az Európai Unió jogállamisági missziója, az EULEX. Ha pedig az első két erő nem képes megoldani a problémákat, akkor harmadik reagáló erőként lép be támogatóként a KFOR – részletezte.

Kajári Ferenc közölte: nagyon jó a kapcsolatuk a korábbi parancsnokokkal; 2013 óta a KFOR parancsnoki posztját olasz tábornokok töltötték be, akik nagyon jó munkát végeztek. A jelenlegi parancsnokkal, Franco Federici tábornokkal is konzultált több alkalommal – tette hozzá.

Kérdésre válaszolva a vezérőrnagy elmondta: többször teljesített már külszolgálatot. Először 1996-ban a bosznia-hercegovinai rendezést támogató IFOR misszióban volt összekötő és felderítő tiszt, majd az Afrikai Unió szudáni missziójában szolgált európai uniós tanácsadóként, Afganisztánban pedig egy ciklusban az északi régió felderítő főnöke volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában