Járvány

2021.07.28. 16:57

Az egyik utolsó országként Tanzániában is megkezdődött az oltás

Az egyik utolsó országként szerdán Tanzániában is megkezdődött az oltási kampány, melynek nyitányaként az elnök, Samia Suluhu Hassan nyilvánosan adatta be magának az amerikai Johnson and Johnson cég koronavírus elleni vakcináját.

Az AP amerikai hírügynökség emlékeztet arra, hogy az afrikai ország előző – és immár néhai – elnöke, John Magufuli sokáig tagadta, hogy létezik a járvány, majd miután elismerte, hogy mégis van, azt hangoztatta, imádkozással el lehet űzni a vírust.

Bár az erős hit a gyógyulásban valóban segíthet, a fertőzés elkerüléséhez természetesen a tudomány is szükséges, a néhai elnök azonban másként gondolta, végül megfertőződött, majd pedig belehalt a szövődményekbe márciusban. Utóda elnökhelyettese lett, aki oltásra buzdítja a lakosságot a kór ellen. Hassan szerdai nyilvános oltásán a vakcinák biztonságos voltáról is megnyugtatón szólt népéhez.

Az 58 millió lakosú Tanzánia bő egy éven át nem közölt járványadatokat, de most már ismét tájékoztatja az afrikai illetékes központot. Keddről szerdára 858 új fertőzést jelentett, de a tényleges szám ennél jóval nagyobb lehet.

Már csak két afrikai ország – Burundi és Eritrea – nem kezdett oltási programba.

Címkék#Tanzánia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában