felszínes állítások

2021.06.23. 09:14

Varga Judit: Magyarország toleráns ország

Magyarország toleráns ország, a keresztény szabadság jegyében minden felnőtt úgy él, ahogy szeretne – jelentette ki az igazságügyi miniszter a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán.

Fotós: John Thys

Varga Judit elmondta: a Benelux államok által kezdeményezett deklaráció

„szándékos téves állítással indít, miszerint a magyar gyermekvédelmi csomagba helyezett passzusok nyíltan diszkriminatívak, nyíltan sértik a véleménynyilvánítás szabadságát, ez egész egyszerűen nem igaz”.

Hozzátette: hiába kérte, hogy „olvassák együtt” a jogszabály szövegét, mutassanak rá a bírálók azokra a sorokra, ahol bármelyik társadalmi csoport szerzett jogát csorbítják. A miniszter úgy látja, a kritikusokról „lehullanak” azok az érvek, amelyek szerint az európai emberi jogi charta passzusai kimondják,

a szülő joga meghatározni, hogy milyen nevelést kíván biztosítani a gyerekének.

Varga Judit kifogásolta azt is, hogy „úgy köröztetnek tagállami deklarációkat, hogy a megfogalmazásuk előtt nem vették a fáradságot, hogy felvegyék a kapcsolatot a magyar kormánnyal, és pontosítsák a szavak értelmét, a törvény valódi alkalmazási körét”.

A 7-es cikkely szerinti eljárásról szólva a miniszter elmondta, az már több mint három éve tart, és a keddi ülésen is jelezte, hogy érdemes lenne leválasztani róla azokat az ügyeket, amelyek tisztán jogi kérdéseket tartalmaztak, és már tisztázták őket. Rámutatott: a Sargentini-jelentés jelentős része politikai, ideológiai kérdésekről szól, „politikai boszorkányüldözés”. Idesorolta a migráció kérdését, a családpolitikai és nemzetpolitikai felfogásbeli különbséget, amelyekről úgy fogalmazott, „nem fognak nyugvópontra jutni, ezért az eljárás akár örökké is tarthat”.

Varga Judit úgy értékelte:

az EU ideológiai tússzá vált, a 7-es cikkely szerinti eljárás már a születésétől fogva politikai zsarolóeszközként működik,

és már a keletkezése sem felelt meg a jogszabályoknak, hiszen nem a jogról szól, hanem nyílt politikai egyet nem értést fejez ki, és ehhez kapcsol különböző zsarolóeszközöket.

Borítókép: Varga Judit igazságügyi miniszter interjút ad az Európai Unió Általános Ügyek Tanácsának luxembourgi ülésén 2021. június 22-én

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában