Izraeli-palesztin konfliktus

2021.05.17. 16:56

Tovább folytatódik a kölcsönös rakétaháború

Sávuot, a zsidó pünkösd ünnepén is tovább folyt hétfőn a kölcsönös rakétaháború Izrael és a Gázai övezet iszlamista szervezetei között – jelentette a 11-es izraeli közszolgálati tévécsatorna.

Az ország déli részére több hullámban intenzív rakétaeső hullott a nap folyamán. Délután Asdódban több lakóház közös udvarára becsapódott egy rakéta, és súlyos anyagi károkat okozott.

A robbanásban hárman könnyebben megsebesültek, öten sokkot kaptak. Az egyik háromemeletes épület életveszélyessé vált, összedőlés fenyegeti, kiürítették, a lakókat ideiglenes szállásokon helyezik el.

A 11-es csatorna értesülései szerint

a Hamásznak és az Iszlám Dzsihádnak együtt a becslések szerint mintegy 10 ezer rakétája lehet,

és noha az elmúlt héten jelentősen csökkent arzenáljuk, de elég maradt a következő napokra, ha folytatódik a kölcsönös rakétaháború. Az izraeli hadsereg az utóbbi napokban egyrészt az övezetet uraló Hamász kiépített alagúthálózatát bombázta, másrészt célzott kivégzéssel rakétákat indító csoportokat és az iszlamista szervezetek vezetőit lőtte.

Hétfő délelőtt célzott légicsapással megölték búvóhelyén az Iszlám Dzsihád nevű szervezet egyik legfőbb vezetőjét,

Husszam Abu Harbidet, az övezet északi részének parancsnokát. Abu Harbíd már 15 éve hajtott végre támadásokat Izrael ellen.

A 11-es tévé szerint hétfőn életét vesztette a múlt heti, Lod városban történt zavargások egyik sebesültje, egy 56 éves zsidó férfi, akit téglával a fején találtak el.

A rendőrség és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat közös nyomozásának eredményeképpen letartóztattak egy 20 éves arab fiatalt, aki három nappal ezelőtt, az etnikai zavargások idején Molotov-koktélt dobott be egy ház ablakán, ahol súlyosan megsebesült egy 12 éves arab kisfiú. A nyomozók szerint a támadó tévesen úgy gondolta, hogy zsidók laknak az épületben.

Izraeli-palesztin összecsapások

A feszültség április közepén újult ki, ezúttal azért, mert zsidó telepesek Jeruzsálem keleti részén ki akartak költöztetni palesztin családokat otthonaikból, akik tiltakoztak ez ellen. Szintén fokozta a feszültséget, hogy izraeli rendőrök intézkedtek az Al-Aksza mecsetnél, a palesztinok emiatt is tiltakoztak.

A Hamász múlt hétfőn kezdte rakétákkal támadni Izraelt, és ez váltotta ki az izraeli ellencsapásokat. Azóta a Hamász több mint kétezer rakétát lőtt ki, de túlnyomó többségüket az izraeli légvédelem elfogta. Izrael harci repülőgépekkel és tüzérséggel több száz célpontot támadott a Gázai övezetben, ahol mintegy kétmillió palesztin él.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában