Ország-világ

2021.01.04. 11:10

Müller Cecília: kedden újabb vakcinaszállítmány érkezik Magyarországra (videó)

Tájékoztatót tartott hétfőn is az Operatív Törzs, ahol a szakemberek ismertették a koronavírus-járvány itthoni terjedésével kapcsolatos legfrissebb híreket. Elhangzott, hogy a bevezetett intézkedéseknek köszönhetően több napja csökken az új fertőzések száma. Fontos, hogy felismerjük a védőoltások jelentőségét, mert ezzel a közösségünket, a környezetünket is védjük – mondta Müller Cecília országos tiszti főorvos.

Fotós: kormany.hu/Botár Gergely

György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az eddigi célzott tesztelésekről elmondta, hogy egészségügyi, közigazgatási hivatali dolgozókat, illetve az oktatási intézmények dolgozóit tesztelték eddig. A cél a dolgozók védelme és a vírus terjedésének csökkentése volt. Több mint 220 ezer személy tesztelését biztosították. Összesen 263 mintavevő csapat végezte a teszteléseket írja tudósításában az Origo.

A friss tesztek eredményei jobbak, mint a korábbiak.

Az iskolai, óvodai dolgozóknál a legújabb felmérés közel 1 százalékos pozitivitást mutat.

Most az oltási tervek végrehajtása van a középpontban tette hozzá.

A tájékoztatót itt tudja megtekinteni:

Müller Cecília országos tiszti főorvos elmondta, hogy a védelmi intézkedések elérték céljukat, csökken a megbetegedések száma. Az elmúlt napon 856 új beteget azonosítottak, ami jelentősen kevesebb az elmúlt hetek adatainál. A tiszti főorvos hozzátette, 42 éves volt a legfiatalabb áldozat az elmúlt 24 órában. A gyógyultak száma közben növekszik.

Új szakaszba lépett a védekezés a védőoltások beadásának megkezdésével mondta.

Mától már 25 oltóponton zajlik a vakcinák beadása az egészségügyi dolgozóknak. Már közel 12 ezeren megkapták az első oltásukat.

Arra kérte a szakember az egészségügyi dolgozókat, hogy jelentkezzenek az oltásért. Jelenleg a fekvőintézményekben dolgozók oltása zajlik. Hétfőn oda is kiszállítják a vakcinát, ahol korábban igényelték, de eddig nem kapták meg. Hogy ne kelljen még az oltópontokhoz sem elmenni.

Nagyon fontos, hogy minél nagyobb számban oltakozzunk jegyezte meg Müller Cecília.

Kedden 39 ezer ember oltására elég oltóanyag érkezik az országba. A vakcina érkezésének dinamikus ütemében fogják végrehajtani az oltási tervet

tette hozzá.Ugyanakkor fontos, hogy már most jelentkezzen, aki oltást igényel, mert a vakcina nagyon fontos lépés a járvány kezelésében.

Kiss Róbert alezredes, az Operatív Törzs ügyeleti központjának a helyettes vezetője elmondta, hogy a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt az elmúlt három napban 636 esetben volt szükség rendőri fellépésre, így már több mint 17 ezerre. emelkedett az emiatt elrendelt intézkedések száma. A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt az elmúlt három napban a tömegközlekedési eszközökön és megállóhelyeken 21 az üzletekben és bevásárlóközpontok területén 40 emberrel szemben léptek fel a rendőrök.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt 685 rendőri intézkedésre volt szükség, ebből 180 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 496 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására és az üzletben való tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Öt esetben zártak be üzletet az elmúlt napokban.

Szilveszter napján a rendőrök az egyik V. kerületi étteremben magánrendezvényre lettek figyelmesek, ezért 60 napra bezáratták. Egy szórakozóhely is kinyitott, itt is büntettek a rendőrök. Egy belvárosi ABC-ben és egy erzsébetvárosi kávézóban is voltak problémák.

Kiss Róbert külön kiemelte, hogy szilveszterkor nem alakultak ki nagyobb csoportosulások a közterületeken, az emberek megértették az intézkedéseket fogalmazott. Azt is hozzátette, hogy a rendőrség nagyobb létszámban voltak jelen az utcákon.

Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, hogy egyelőre tartalékolják a második oltást azoknak, akik az elsőt már megkapták. Ugyanis két oltás szükséges a védettséghez. Azt is mondta, hogy aki koronavírusos volt korábban, az is jelentkezzen az oltásra.

6000 orosz vakcinát tároltak be itthon, ez egy tudományos együttműködési lehetőség része tette hozzá kérdésre válaszolva Müller Cecília.

Borítókép: Müller Cecília országos tiszti főorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős Operatív Törzs online sajtótájékoztatóján 2020. május 8-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában