Járvány

2021.01.30. 07:30

Bemehetnek iskoláikba személyes konzultációra az érettségizők

Az érettségi előtti hetekben már elképzelhető, hogy enyhítenek valamit a szigorú járványügyi szabályokon, de a következő hónapot még biztosan digitális munkarendben töltik a középiskolások. Az Emberi Erőforrások Minisztériu­ma azt javasolja, a vizsgára készülő végzősök esetében az iskolák éljenek a személyes, csoportos ­konzultációk lehetőségével.

Továbbra is úgy áll, hogy a májusi érettségi normál menetrend szerint zajlik majd, vagyis megtartják a szóbeliket és az előre hozott számonkéréseket is. A vizsgázók és tanáraik soron kívüli oltásáról még nincs döntés – írja a Magyar Nemzet.

Február 15-ig kell jelentkezni a tavaszi érettségi vizsgákra, amelyeket a tervek szerint a koronavírus-járvány ellenére is hagyományos módon szerveznek. Míg tavaly eltörölték a szóbeli számonkéréseket és az előre hozott vizsgákat, valamint engedélyezték a tanulóknak a halasztást, most arra készül az oktatásirányítás, hogy normál rendben, az eredeti időpontban tartják meg az érettségit. Ez persze akár az utolsó pillanatig is változhat még, lapunk megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közölte, a május–júniusi vizsgák lebonyolításában az éppen aktuális járványhelyzethez fognak igazodni. A tavaly már sikeresen alkalmazott óvintézkedéseket most is betartják, vagyis maradnak a védőkesztyűk, maszkok, lázmérők, létszámkorlát lesz a tantermekben, javítás előtt pihentetik a dolgozatokat, folyamatosan fertőtlenítik az épületeket, megtiltják a csoportosulást, szülők pedig nem léphetnek az iskolák területére.

Nincs még enyhítés

Arra a kérdésre, hogy soron kívül beolthatják-e az érettségizőket, a minisztérium kitérő választ adott, úgy tűnik, ez ügyben még nem született kormánydöntés. Annyit írtak, hogy a lakosság különböző csoportjainak beoltása az oltási terv szerint valósul meg. Megírtuk, Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott interjúban múlt pénteken vetette fel annak lehetőségét, hogy az érettségizőket és tanáraikat esetleg előrébb hozzák a központi oltási tervben, annak érdekében, hogy az érintettek visszamehessenek a tantermekbe. A tanárszervezetek hetek óta szorgalmazzák, hogy a pedagógusok a lehető leghamarabb kapják meg a vakcinát, de hogy mikor kerülnek sorra, még nem tudni. A hivatalos létszámadatok szerint egyébként több mint 16 ezer pedagógus töltötte már be a hatvanadik életévét (ez 2018-as adat, azóta tovább emelkedett a szám), vélhetően ők lesznek az elsők, akik a tanárok közül oltáshoz jutnak.

Biztosnak látszik viszont, hogy a következő hetekben még otthon kell tanulniuk a középiskolásoknak. „A jelenlegi járványügyi helyzet sok más euró­pai országgal összevetve kedvezőbb, ugyanakkor a korlátozások feloldása ezt veszélyeztetné. Ezért a középiskolás korosztály március elsejéig digitális munkarendben folytatja a tanulást” – tudatta a szaktárca. Ugyanezt mondta az előző napi kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is, hozzátéve: remélik, hogy az érettségi előtt már tudnak enyhíteni a szigorításokon. Orbán Viktor kormányfő pedig tegnapi nyilatkozatában leghamarabb húsvét környékére, azaz áprilisra jósolt érdemi nyitást, igaz, nem konkrétan az iskolákról beszélt.

Igazi tanórák is kellenek

A digitális oktatás egyértelműen az érettségiző évfolyamnak okozza a legnagyobb kihívást. A most vizsgázók ráadásul jóval nehezebb helyzetben vannak a tavalyiaknál, hiszen 2020-ban csak a vizsgaidőszak előtti utolsó heteket töltötték online munkarendben az osztályok. Most viszont nem csak a véghajrában, hanem a felkészülési idő zömében mellőzniük kell a személyes találkozásokat, hiszen november 11. óta nem járnak iskolába, sőt már az elmúlt tanév utolsó hónapjait is otthon töltötték.

A vizsgákra való felkészülés és a sikeres egyetemi felvételi érdekében a Nemzeti Pedagógus Kar többször is kérte, hogy legalább a végzősöket engedjék hamarabb vissza az intézményekbe. Ezzel kapcsolatban az Emmi arra hívta fel a figyelmet, hogy a diákok és a tanáraik tudnak találkozni az iskolákban, ha ennek szükségét érzik, hiszen személyes, csoportos konzultációk szervezésére a digitális tanrend idején is van mód. A szaktárca szerint ennek lehetőségével különösen az érettségi előtt állók esetében célszerű élni.

A Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) digitális oktatásról készített országos felmérése egyébként azt mutatja, hogy maguk a diákok is szükségét érzik a jelenléti tanóráknak. A kutatás szerint az érettségi előtt állók több mint nyolcvan százaléka tart attól, hogy a digitális munkarend elegendő felkészültséget biztosít-e számukra a vizsgák teljesítéséhez, illetve a sikeres felsőoktatási felvételihez.

Nem kell halasztás

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint egyébként a tavalyi tapasztalatok alapján nincs lemaradás, a tavaszi érettségi eredményei az online üzemmód ellenére is megfeleltek az elmúlt öt év átlagának.

A NIT a lappal közölte azt is, hogy a válaszadók kétharmada elégedett volt a 2020-as tavaszi érettségi lebonyolításának rendjével és az akkor alkalmazott biztonsági intézkedésekkel. A fia­talok nem tartanak különösebben a vírushelyzettől, nem kérnek halasztást, épp ellenkezőleg: szorgalmazzák a jelenléti oktatás újraindítását a végzősök esetében, valamint azt, hogy a kormány biztosítsa az előre hozott érettségi lehetőségét is az alsóbb éveseknek.

Komoly félelem már tavaly sem volt a diákokban és a pedagógusokban. Bár a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az előző érettségin bojkottra hívta a tanárokat, a vizsgázók pedig visszaléphettek, mindenki túl akart lenni a vizsgán. Végül mintegy nyolcvanezer tanuló mérette meg magát úgy, hogy utólag egyetlen koronavírusos megbetegedést sem lehetett az érettségihez kötni. Az őszi érettségin további harmincezer diák írásbelizett és szóbelizett, fertőzési góc ekkor sem alakult ki sehol. Idén májusban – ha engedélyezik az előre hozott vizsgákat is – százezer feletti vizsgázói létszám várható. A jelentkezési lap és a fontos tudnivalók az Oktatási Hivatal honlapján érhetők el.

Borítókép: Laukó Emőke igazgató maszkot oszt diákoknak a történelem írásbeli érettségi vizsga előtt a Nagykanizsai Zsigmondy Vilmos Szakképző Iskolában 2020. május 6-án

Ezek is érdekelhetik