2021.01.01. 21:08
Az MKPK és karitatív szervezete is segíti a károsultakat
A Katolikus Karitász 1,6 millió forint értékben létfontosságú eszközöket és élelmiszereket küld Horvátországba.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és hivatalos karitatív szervezete, a Katolikus Karitász segéllyel és adománygyűjtéssel segíti a horvátországi földrengés károsultjait – közölte a két szervezet pénteken az MTI-vel.
Az MKPK arról döntött, hogy 10 millió forint gyorssegéllyel segíti a horvátországi Sziszeki Egyházmegyét az őket ért természeti katasztrófa által okozott károk helyreállításában.
„A püspökök testülete kéri a hívőket, hogy imáikban továbbra is emlékezzenek meg a katasztrófa által sújtott testvéreinkről” – olvasható az MKPK közleményében.
A Katolikus Karitász közleményében azt írta: Sisak (magyar nevén: Sziszek) és Glina települések is erősen rongálódtak, az itt élő családok közül rengetegen kerültek nehéz helyzetbe.
Az első felmérések alapján mintegy 5 ezer gyerek maradt iskola nélkül, mivel 5 iskolaépület teljesen megrongálódott, 9 jelentős felújítással majd még rendbe hozható és 13 maradt működőképes.
A Katolikus Karitász 1,6 millió forint értékben létfontosságú eszközöket és élelmiszereket küld Horvátországba, továbbá a Szombathelyi Egyházmegyei Karitászon keresztül felhívást tett közzé adománygyűjtésre.
A szilveszterkor útnak indított szállítmányba több ezer műanyag evőeszköz (tányér, kanál, pohár), takarók és plédek, benzinmotoros áramfejlesztők, Siesta gázkályhák, infra hősugárzók, készételek, valamint instant levesek kerültek. A sziszeki karitásszal napi kapcsolatban van a segélyszervezet – írták.
A hétfő óta tartó horvátországi természeti katasztrófának már hét halálos áldozata van. A térségben 3500 ház sérült meg a hétfői 5,2-es magnitúdójú előrengésben, majd a keddi 6,3-as erősségű főrengésben. Az utórengések folyamatosak, az elmúlt három napban több mint 80 földmozgást mért a horvát szeizmológiai szolgálat.
Azóta már több magyar segélyszervezet is adománygyűjtést indított a károsultaknak.