senki nem vállalta

2020.08.25. 14:52

Öngyilkos merénylők robbanthattak a Fülöp-szigeteken

A Jolo szigetén történt hétfői kettős merényletben katonák, rendőrök és civilek haltak meg, továbbá 78-an megsebesültek.

Öngyilkos merénylők követhették el a tizenöt halálos áldozatot és több tucatnyi sebesülést követelő robbantásokat az ország déli részén – közölte kedden a Fülöp-szigeteki hadsereg, amely az egyre nagyobb mértékű erőszak miatt a rögtönbíráskodás visszaállítását fontolgatja a térségben.

A Jolo szigetén történt hétfői kettős merényletben katonák, rendőrök és civilek haltak meg, továbbá 78-an megsebesültek. Ez volt a legtöbb halálos áldozattal járó terrortámadás az országban azóta, hogy 2019 januárjában egy templom elleni merényletben huszan meghaltak és legalább százan megsebesültek.

Az első robbantásról a kezdetekben úgy vélték, hogy egy motorkerékpárra erősített pokolgéptől származott. A Jolo város központi terén, egy középület előtt történt robbanásban hat katona és három civil vesztette életét. A település ezer kilométerre délre fekszik a délkelet-ázsiai ország fővárosától, Manilától.

Egy órával később egy rendőr és egy katona halt meg, amikor egy női önkéntes merénylő a robbantás helyszínének közelében működésbe hozta a nála lévő pokolgépet. A térségbeli fegyveres erők parancsnoka szerint az első robbantást is önkéntes merénylő követhette el. Mint mondta, a tettest nem lehet azonosítani, mert a detonáció darabokra szaggatott mindent.

Egyelőre senki sem vállalta magára a támadásokat.

Jolo város az Iszlám Állam terrorszervezethez kapcsolható Abu Sayyaf csoport erődítménye. A csoport legalább hat öngyilkos merénylet elkövetésével hozható összefüggésbe.

Rodrigo Duterte államfő egy különleges gyalogsági hadosztályt hozott létre a Sulu-szigeteken, hogy felszámolja a kegyetlenségeiről, emberrablásairól és lefejezéseiről hírhedt Abu Sayyaf csoportot.

Duterte elnök kedden nem tett említést az előző napi támadásokról, de Cirilito Sobejana altábornagy azt mondta, hogy a rögtönbíráskodás visszaállítása a térségben lehetővé tenné, hogy elszigeteljék az Abu Sayyaf csoport hálózatát.

A rögtönbíráskodást tavaly év végén oldották fel Mindanao régióban, amelyhez a Sulu-szigetek is tartoznak. Az Iszlám Állam terrorszervezethez hasonló fegyveresek felszámolására meghozott rendelkezés két és fél évig volt hatályban.

A Mindanaón található Marawiban 2017 májusának végén összecsapások robbantak ki, miután a hadsereg kísérletet tett az Iszlám Állam néhai délkelet-ázsiai „emírjének”, Isnilon Hapilonnak az őrizetbe vételére. Hapilont a hadsereg később, 2017 októberében megölte. A csaknem fél évig tartó harcokban a sajtóban megjelent adatok szerint több mint 1100 ember halt meg – legtöbbjük terrorista volt, de katonák és civilek is estek áldozatul -, valamint több százezren kényszerültek elhagyni otthonukat a városban és környékén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában