Visszatérhet a káosz

2020.06.09. 15:41

A BKK célkeresztjébe került a fővárosi rögzített taxitarifa

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra kérte a szolgáltatókat, hogy tegyenek javaslatot az egységes fuvardíjak megváltoztatására – értesült a Világgazdaság.

Forrás: Shutterstock

Napirenden van a fővárosi személytaxi-szolgáltatás hatósági díjainak a módosítása a Világgazdaság több piaci szereplőtől származó információja szerint. A fővárostól induló kezdeményezés kapcsán a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK) jár el, amely a gazdasági napilap tudomása szerint felkérte a minősített budapesti taxiszolgáltatókat – tizenegy ilyen működik –, hogy tegyenek javaslatot a fix tarifákra.

A lap által is ismert egyik taxivállalat által a munkatársaknak május végén kiküldött levélben az olvasható, hogy

a BKK, illetve egyéb szervek a tarifa csökkentésében látják a forgalom növekedésének kulcsát.

Ezért arra kérik a sofőrjeiket, szavazzanak: egyetértenek-e azzal, hogy a hatóságilag rögzített ár eltörlése vagy mérséklése serkenti a taxizást.

Egy másik forrás arról beszélt a lapnak, hogy a főváros a tervezetet piacélénkítő intézkedésként állítja be. „Szerintem azzal, hogy húsz forinttal vagy valamivel többel lefaragják a díjszabást, semmivel nem lesz több utas. Ha eltörlik a hatósági árat, akkor sem.

Majd megint beindul a gátlástalanul hirdetett kedvezményadás, és ismét kiszámíthatatlanná válik az utas számára a szolgáltatás.

Nem kell messzire mennünk, hogy emlékezzünk az előző időszak kaotikus tarifarendszerére. Nem volt túlzás, hogy négyszázféle árral találkozhatott egy budapesti, ha taxiba ült” – mondta.

A fővárosi taxik alapdíja most egységesen 700 forint, a percdíj 75 forint, a kilométerdíj pedig 300 forint. Ezek az árak 2018 júliusától hatályosak, akkor 10-12 százalékot emeltek a Fővárosi Közgyűlés döntése értelmében. Nem világos, hogy a tervezett csökkentés forgatókönyve szerint a három tételből hányat vágnának vissza.

Tény, hogy számos szegmenshez hasonlóan a koronavírus-járvány okozta válság a taxisok forgalmát is bedöntötte. Ha Budapest segíteni akarja a szolgáltatást, annak számos módja van, de a szakma szerint éppen a tarifákhoz kellene utoljára hozzányúlni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában