Ostrom alatt áll Európa

2020.03.09. 18:48

Erdogan: Törökország konkrét támogatást vár a NATO-tól és minden szövetségestől

A török elnök szerint a korábbinál nagyobb erőfeszítésekre van szükség a helyzet megoldása érdekében.

Fotós: Burhan Özbilici

Fotós: Burhan Özbilici

Mivel Törökország az egyetlen NATO-tagország, amely farkasszemet néz az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, és 3,7 millió szíriai menekültnek nyújt biztos menedéket a konfliktus kezdete óta, Ankara az elszenvedett veszteségek okán konkrét támogatást vár a katonai szervezettől és minden szövetségestől – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan hétfőn Brüsszelben.

A török elnök Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral közösen tartott sajtóértekezletén hangsúlyozta,

a korábbinál nagyobb erőfeszítésekre van szükség a szíriai helyzet megoldása érdekében, amely kihívással Törökország immár kilencedik éve néz szembe.

Elmondta, Törökország Szíriával közös határa a NATO dél-keleti határa is egyben, ami azt jelenti, hogy

a szíriai konfliktus nem csak a régióra, hanem egész Európára veszélyt jelent biztonsági és humanitárius szempontból egyaránt.

Szavai szerint elengedhetetlen, hogy minden szövetséges tagállam szolidaritást mutasson Törökországgal megkülönböztetés, politikai feltételek és késedelem nélkül.

Képtelenségnek nevezte továbbá, hogy egy szövetséges, szomszédos ország Törökországot jelölje meg az illegális migráció egyetlen felelőseként. Ankara nem fogja megengedni, hogy ez az állam „igazságtalan haszonszerzésre” használja fel a jelenleg kialakult helyzetet – tette hozzá.

A NATO főtitkára beszédében a szíriai konfliktusra utalva rámutatott: egyetlen szövetséges sem szenvedett annyit terrortámadásoktól, mint Törökország, és nincs még egy ország, amely annyi menekültet fogadott volna be. Stoltenberg aláhúzta, ennek okán

a NATO továbbra is számos intézkedéssel támogatja a szíriai fenyegetéseknek leginkább kitett Törökország védelmét.

Elmondta, hogy a szíriai kormányerők és az orosz hadsereg nemrégiben indított támadásai a helyi lakosság menekülését eredményezték.

„A migrációs és menekülthullám újbóli megindulása közös kihívás, amely közös megoldásokat igényel”

- mondta.

A főtitkár ezzel összefüggésben aggodalomra okot adónak nevezte a görög-török határon kialakul helyzetet, és reményét fejezte ki, hogy megnyugtató eredményt hoznak a rendezés érdekében tervezett magasszintű megbeszélések Ankara és az Európai Unió között.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke a török elnökkel tervezett találkozóra érkezve azt mondta, az unió kész a nyílt és őszinte párbeszédre Törökországgal a közös nevező megtalálása, a kialakult migrációs helyzet megoldása érdekében. Fontosnak nevezte a 2016 őszén megkötött EU-török migrációs megállapodásban foglaltak betartását, a régió stabilitásának megőrzését és a szíriai helyzet rendezését.

Görögország egy hete arról számolt be, hogy előző hétvégén csaknem tízezer bevándorlót akadályozott meg abban, hogy görög földre jusson.

Négy év óta – az EU és Törökország egyezségének megkötése és a balkáni országok határzárainak bevezetése óta – nem volt ekkora tömeg, amely egyszerre próbálkozott az EU területére jutni.

Az új migránshullám oka, hogy Törökország másfél hete úgy döntött, többé nem állja útját az Európába igyekvőknek. Görögország erre határvédelmének megerősítésével reagált.

A tanácskozást követen tartott rövid sajtótájékoztatóján Charles Michel arról tájékoztatott, hogy a török elnökkel folytatott tárgyalás középpontjában a migrációs megállapodás és az abban foglaltak teljesítése állt. Ezzel összefüggésben a megbeszélésen az Európai Unió a migrációs nyomás, valamint a menekültek ellátása okozta nehézségek kezelésére biztosított 6 milliárd eurós finanszírozás teljesítésének szükségességét hangsúlyozta. Hozzátette a következő napokban közös uniós és török delegáció vizsgálja majd a teljesítés elmaradt részleteit, valamint az együttműködés folytatásának módozatait. A tárgyalócsoportot uniós részről Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője vezeti – közölte.

Elmondta továbbá, véleménycserét folytattak a régió stabilitásával kapcsolatos uniós hozzájárulás lehetőségeiről is, tovább erősítve az EU és Ankara közötti rövid és hosszú távú partnerséget.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt mondta, az „intenzív megbeszélés nyitott szellemben” folyt a görög-török határon kialakult migrációs helyzet megoldási lehetőségeiről.

„A migránsoknak, Görögországnak, de Törökországnak is támogatásra van szüksége” – fogalmazott.

Az unió és Törökország előtt álló tárgyalásoknak az EU és Ankara érdekeit is szem előtt tartva a megoldásokra kell összpontosítaniuk úgy a migránsok érdekében, mint a régió stabilitása céljából.

Újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: a migránsokkal szembeni erőszak alkalmazása elfogadhatatlan, a menedékkérelem beadásához való jogot, valamint az európai határokat tiszteletben kell tartani.

Borítókép: Recep Tayyip Erdogan török elnök beszédet mond pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlamenti frakciójának ülésén Ankarában 2020. március 4-én. Erdogan a frakcióülésen bejelentette, ha az európai országok meg akarják oldani az illegális migráció jelentette problémát, támogatniuk kell a törökök Szíriával kapcsolatos terveit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában