Egyek vagyunk

2019.07.09. 13:06

Külpolitikánk sarokköve a külhoni magyarok melletti kiállás

A megmaradás és boldogulás legfontosabb feltétele az anyanyelv használata és a magyar nyelvű oktatás.

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Az is igaz viszont, hogy „mindenképpen jobb” a határon túli magyar közösségnek, ha a magyar kabinet jó viszonyt ápol a környező országok kormányaival – hangsúlyozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Menczer Tamás az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemének nyitórendezvényén kiemelte: a kormány folyamatos kapcsolatot tart és párbeszédet folytat az külhoni nemzeti közösséggel.

A megmaradás és boldogulás legfontosabb feltételének az anyanyelv használatát és a magyar nyelvű oktatás meglétét nevezte az államtitkár.

Menczer Tamás a szomszédos országokhoz fűződő viszony és a külhoni magyar közösségek jelenlegi helyzetét taglalva emlékeztetett arra:

Magyarországnak elfogadhatatlan az ukrán nyelvtörvény, amely elveszi a kárpátaljai magyarság szerzett jogait, hozzátéve, a jogszabály egyúttal nemzetközi megállapodásokat is sért.

Ugyanakkor – mint kifejtette – az új ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij megválasztása után „egészen óvatos” optimizmus jellemzi a magyar álláspontot azzal kapcsolatban, hogy ismét sikerül „a kölcsönös tisztelet talajára” helyezni a kétoldalú kapcsolatokat.

Az úzvölgyi katonatemető ügyét említve Menczer Tamás arra is rámutatott: a Romániával kialakult konfliktusokat úgy kell rendezni, hogy a közép-európai együttműködést „ne nehezítsék el”.

Szlovákiát stratégiai szövetségesként és fontos gazdasági partnerként jellemezte az államtitkár. Értékelése szerint talán még soha nem volt olyan jó a viszony Szerbiával, mint jelenleg. „Modellértékűnek gondoljuk az ottani kisebbségpolitikát” – hangoztatta.

Kásler Miklós emberierőforrás-miniszternek a nyári egyetem résztvevőihez szóló üdvözletét Lőrinczi Zoltán, az Emmi Kárpát-medence magyar oktatásának fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára tolmácsolta. Történelmi példákat is említve a magyar nyelvű oktatásnak a nemzet megmaradásban játszott szerepét hangsúlyozta.

Borhy László, az ELTE rektora közölte: a huszonnegyedik nyári egyetemet kimagasló létszámmal, 188 résztvevővel tartják meg, azon az egyetem minden kara külön szakmai programmal képviselteti magát, kilenc szekcióban.

A rendezvény kiemelt célja, hogy a résztvevők anyanyelvükön szerezzenek új ismereteket „hasonlóan elkötelezett” nyári egyetemisták társaságában.

Borítókép:

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára beszédet mond a 24. ELTE Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetem megnyitóján az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) 2019. július 9-én.

MTI/Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában