bizonyítvány

2019.05.18. 11:07

Többen érettségiztek idén szakmai tantárgyakból emelt szinten

A magyar gazdaság versenyképességének további fejlődéséhez még több kiválóan képzett szakemberre van szükség minden ágazatban.

A héten rendben lezajlottak a szakmai érettségi vizsgák. Idén 26 726 diák érettségizett szakmai ismeretekből, ebből 1 986 fő emelt szinten, ami több mint 8 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

A tavalyi adatokhoz képest ismét nőtt az emelt szinten szakmai tantárgyból érettségi vizsgát tevő tanulók száma. A legtöbben idén is informatikai ismeretekből vizsgáztak, de változatlanul magas a közgazdasági és kereskedelmi ismeretekből érettségizők száma is.

Emelt szinten jelentős erősödést mutat a mezőgazdasági és a turisztikai terület, ahogy az egészségügyi és rendészeti tantárgyakból vizsgázók száma is növekedett.

A magyar gazdaság versenyképességének további fejlődéséhez még több kiválóan képzett szakemberekre van szükség minden ágazatban. A tervek szerint a 2020-ban induló 5 éves technikumi rendszer bevezetésével még vonzóbbá válik a szakképzés, amely úgy teszi majd lehetővé a biztos megélhetést jelentő szakmai bizonyítvány megszerzését, hogy közben egyenes utat nyit a felsőoktatásba is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában