egy erős európáért

2019.05.24. 10:40

Gulyás Gergely: identitásunk nem válhat a bevándorlás áldozatává

Erős Európát csak olyan erős nemzetek alkothatnak, amelyek nem nyugszanak bele, hogy identitásuk a bevándorlás áldozatává váljon – mondta Gulyás Gergely.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, hogy „a Fidesz több mint két évtizede egy patrióta, jobbközép konzervatív párt, és az is marad”. Úgy vélte, azok, akik ma nyíltan beszélnek az Európai Egyesült Államok víziójáról, támogatják a bevándorlást, túllépnének a nemzeteken, és identitás nélküli, kevert népességben gondolkodnak, olyan új politikai stigmákat alkottak meg, mint a populizmus vagy a definiálatlan nacionalizmus, hogy relativizálják a demokratikus népakaratot, és hogy ne kelljen számot adniuk a nemzethez való viszonyulásukról – olvasható a Magyar Nemzet interjújában.

A politikus szerint

a hétvégi választás tétje az, hogy egy bevándorlásellenes vagy egy bevándorláspárti Európai Bizottság alakul.

A miniszter a magyar külpolitika egyik nagy sikerének nevezte, hogy az elmúlt években a korábbinál szorosabb kapcsolatot tudtak kiépíteni a visegrádi együttműködés (V4) országaival. Úgy vélte, ennek köszönhetően ma

az Európai Unióban a visegrádi álláspont egy konzisztens, Európa-barát, bevándorlásellenes, a nemzetek Európáját képviselő vélemény.

„Az együttműködés jelentőségét növeli, hogy a négy visegrádi ország vezetője úgy tud egységes álláspontra jutni, hogy mindegyik kormányfő pártja más európai pártcsaládhoz tartoznak. Egy jól működő unióhoz ilyen együttműködésekre van szükség” – mondta Gulyás Gergely.

Ezek is érdekelhetik