bűnügy

2018.10.30. 10:26

Nyolc évre ítéltek egy apát, mert bántalmazta családtagjait

A figyelemzavaros, illetve látássérült, sajátos nevelési igényű gyerekeket túlzott szigorral igyekezett fegyelmezni, őket és az édesanyjukat is rendszeresen bántalmazta és megalázta.

Rendszeresen bántalmazta családtagjait egy Somogy megyei férfi, jogerősen nyolc év börtönre ítélték – tájékoztatta a Kaposvári Törvényszék kedden az MTI-t.

A negyvenöt éves apának az élettársától három gyermeke született. A figyelemzavaros, illetve látássérült, sajátos nevelési igényű gyerekeket túlzott szigorral igyekezett fegyelmezni, őket és az édesanyjukat is rendszeresen bántalmazta és megalázta.

A férfi a családgondozó által felajánlott segítséget nem fogadta el, a gyerekeknek felírt gyógyszereket nem volt hajlandó kiváltani, és amikor élettársa mégis megvette, előfordult, hogy elégette mindet. Tizenkét éves lányát többször szexuálisan is bántalmazta, és fenyegette, hogy ezt senkinek ne merje elmondani.

A törvényszék – helybenhagyva a Siófoki Járásbíróság elsőfokú döntését – a férfit szexuális és kapcsolati erőszak, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt nyolc év börtönre ítélte és megszüntette szülői felügyeleti jogát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában