Oktatás

2018.08.09. 16:22

Klebelsberg Központ: a partnerközpontúság és az esélyegyenlőség megteremtése a cél

Erről Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ új elnöke beszélt a hivatalba lépése alkalmából tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Budapest, 2018. augusztus 9. Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ új elnöke a hivatalba lépése alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Klebelsberg Központ V. kerületi Bajcsy-Zsilinszky úti székhelyén 2018. augusztus 9-én. Az új elnök célja a partnerközpontúság és az esélyegyenlõség megteremtése. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Azt mondta, a központ szeretné tovább mélyíteni és még szakmaibbá tenni a tankerületi igazgatókkal az elmúlt másfél évben kialakított partnerkapcsolatot. Ugyanakkor „tőlük is azt várjuk el, hogy ne hivatalként, hanem szolgáltatásként” segítsék az oktatási intézmények és az intézményvezetők munkáját – tette hozzá. Az új elnök kiemelte: a központ a jövőben is az esélyegyenlőség megteremtését tartja a legfontosabb feladatának. Ezt szolgálja, hogy jelenleg 90 milliárd forintnyi pályázati forrás áll az iskolák rendelkezésére infrastruktúrafejlesztésre.

Fontosnak nevezte a digitális fejlesztést is, amelynek keretében egyéb eszközök mellett közbeszerzés alatt van ötezer projektor és háromezer interaktív panel, vagyis a „legokosabb tábla” , ami jelenleg létezik.

Kérdésre válaszolva beszélt a pedagógushiányról, amely szerinte országosan nem jellemző, egy-egy tankerületben ugyanakkor valóban probléma. Megjegyezte: az iskolák meg fogják tudni oldani a tanárhiányt, a többi között azért, mert nagyon jó a kapcsolat egyrészt a tankerületek között, másrészt a tankerületek és a pedagógusokat képző egyetemek között.

Hajnal Gabriella szintén kérdésre beszélt arról: konkrét lépést nem tervez, nem is tervezhet az ellen, hogy 14-15 éves gyerekek szórakozóhelyekre járnak. Hangsúlyozta a szülők felelősségét, mondván, az esti szórakozóhelyekre nem az iskola, hanem a szülők engedik el a gyerekeket. Ugyanakkor fontosnak nevezte a prevenciót, azt, hogy felhívják mind a diákok, mind a szülők figyelmét arra, milyen veszélyek fenyegethetik ezeken a helyeken a gyerekeket.

A Klebelsberg Központ új elnöke hétfőn lépett hivatalba. Hajnal Gabriella 2017 januárjától a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettesi posztját töltötte be, Solti Péter elnöki mandátumának június 30-ai lejártát követően pedig a hivatali rendnek megfelelően ellátta az elnöki feladatokat.

Borítókép: Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ új elnöke a hivatalba lépése alkalmából tartott sajtótájékoztatón a Klebelsberg Központ V. kerületi Bajcsy-Zsilinszky úti székhelyén 2018. augusztus 9-én.

MTI Fotó: Bruzák Noémi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában