demonstráció

2018.05.10. 13:45

Taxistüntetés bénította meg a szerb főváros központját

Sem a gépkocsikat, sem a tömegközlekedési eszközöket nem engedték áthaladni a város egyik legforgalmasabb csomópontján.

Taxistüntetés bénította meg csütörtökön Belgrád központját, a taxisok azt követelték, hogy tiltsák be az internetes fuvarmegosztó szolgáltatásokat a városban, mert azok – szerintük – illegálisan működnek, és megsértik a tisztességes verseny szabályait.

Mintegy kétezer taxis tette lehetetlenné a közlekedést Belgrád legnagyobb körforgalmában, a Slavija téren. Sem a gépkocsikat, sem a tömegközlekedési eszközöket nem engedték áthaladni a város egyik legforgalmasabb csomópontján.

A sofőrök május elsején már tartottak egy kisebb tiltakozást, az azonban nem járt sikerrel, így bejelentésük szerint csütörtökön egész nap nem veszik fel a munkát, és lezárva tartják a Slavija teret. Azt hangoztatják, hogy szükség esetén több napon át is folytatják a demonstrációt.

Az Uberhez hasonló Car:Go elnevezésű internetes fuvarmegosztó szolgáltatás betiltása mellett a taxisok azt is követelik, hogy változtassák meg a rájuk is vonatkozó közlekedési jogszabályokat, egy közelmúltban történt törvénymódosítás miatt ugyanis nagyon egyszerűvé vált a taxisengedélyek kiváltása, így megnőtt a versenytársak száma, és sok újonnan bejegyzett sofőr rontja a belgrádi taxisok jó hírnevét.

A Szerbiában, Horvátországban és Ausztriában is működő Car:Gónak már több mint 60 ezer felhasználója van. A szállítási díjak jelentősen alacsonyabbak egy taxifuvar áránál, a beszámolók szerint egy-egy út a fuvarmegosztón keresztül csupán feleannyiba kerül, mintha az utas a taxit választotta volna.

A cég közleményben reagált a tüntetésre. Mint írták: a taxisok állításai hamisak, a Car:Go nem illegálisan működik, rendszeresen fizet adót, az árai pedig eltérnek a taxisokétól, mert azzal, hogy nem használnak taxiórát, nincsenek megkülönböztető jelzéseik vagy tábláik, és nem üzemeltetnek hívóközpontot, alacsonyabb díjakat szabhatnak ki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában