egészségügyi fejlesztések

2018.02.10. 09:01

Orvosok száma: csökkent az elvándorlás és több a végzős

A béremelések és az orvosutánpótlást segítő ösztöndíjprogramok hatására 2010 és 2016 között 10 százalékkal emelkedett a Magyarországon dolgozó és 40 százalékkal a végzős orvosok száma.

Ungvár, 2018. február 1. Kislány kanyaró elleni védőoltást kap az egyik háziorvosi rendelőben a kárpátaljai Ungváron 2018. február 1-jén. Január végén nyolcezer adag, a veszélyes, fertőző betegség elleni oltóanyagot adott át a magyar kormány humanitárius gyorssegélyként több mint 100 millió forint értékben Grezsa István, Kárpátaljáért felelős kormánybiztos Ungváron az Ukrán Vöröskereszt Kárpátalja megyei szervezetének.

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Nemes János

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az MTI-nek elmondta: a betegellátás javítása és az orvosok utánpótlása érdekében tett intézkedések eredményei egyre inkább látszanak. Ez a pozitív tendencia jelentősen hozzájárul a betegellátás színvonalának emeléséhez is – tette hozzá.

Az egészségügyi humánerőforrás-nyilvántartó rendszer szerint 8 éve 33 943 orvos dolgozott Magyarországon, számuk 2016-ra 3655-tel emelkedett, 37 598-ra. Ez növeli a betegbiztonságot is, mivel országosan minden tízezer emberre 38,4 orvos jut, ami jelentős, 13 százalékos javulás a 2010-es 34-hez képest.

Az államtitkár kiemelte, az orvosok számának növekedése mögött több ok húzódik meg. Egyrészről jelentősen nőtt az orvosok anyagi megbecsülése, a béremelések pozitív hatása már érzékelhető. Az 2012-es általános egészségügyi béremelés után „az elmúlt két évben 207 ezer forinttal emelkedett az orvosok alapbére”.

Érezhetően visszaesett az orvosok elvándorlásának üteme is, mivel 2016-ban kevesebb mint feleannyi magyar orvos kért külföldi munkavállalási engedélyt, mint 2011-ben. A külföldi munkavállalási engedélyt kérő orvosok 36 százaléka, 1498 orvos jelenleg is dolgozik a magyar betegellátásban, miután vagy mégsem költözött külföldre, vagy időközben visszaköltözött, vagy egyszerre végez munkát Magyarországon és külföldön is. Szintén kedvezően javítja az orvosutánpótlás helyzetét, hogy 2010 és 2016 között 40 százalékkal emelkedett a végzős orvosok száma: 2010-ben ezren, 2016-ban pedig már 1399-en kaptak orvosi diplomát.

Rétvári Bence megismételte: a kormány számára kiemelten fontos az egészségügyi dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítása. A béremelés mellett több száz milliárd forintot fordított a kormány kórházak fejlesztésére és adósságaik rendezésére. A kormány 2010-től visszapótolja azokat a forrásokat, amelyeket a szocialista kormányok elvontak az egészségügytől, hozzátéve: 2018-ban 546 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint a baloldal által legutóbb benyújtott 2010-es költségvetésben.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: MTI/Nemes János

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában