oktatásügyi csúcstalálkozó

2018.01.25. 18:36

Az integrációs programok segítenek megelőzni az iskolai lemorzsolódást

A tanulás melletti hobbi-, sport- és művészeti tevékenységekre építő integrációs programok segítségével meg lehet előzni az iskolai lemorzsolódást – jelentette ki Járóka Lívia fideszes EP-képviselő Brüsszelben csütörtökön, az első európai oktatásügyi csúcstalálkozó szünetében.

Az úgynevezett Európai Oktatási Térség létrehozását és annak alapjainak meghatározását célzó rendezvényen a képviselő az MTI-nek nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatás melletti különórák és sporttevékenységek olyan megtartó erőt képviselnek, amelyekre telep- és szegénység-felszámolási programokat lehet építeni.

Egy integrációs oktatási programban részt vevő családtag révén el lehet érni, hogy a kisebb testvérek is bent maradjanak az iskolában, a szülők pedig visszakerüljenek az oktatási rendszerbe.

Azt hangsúlyozta, hogy már a programokhoz kapcsolódó telepi bölcsődék és óvodák is fontos helyszínei lehetnek a felzárkózásnak.

Amennyiben az oktatásban és hobbitevékenységekben sikeres egy gyerek, nagyobb hatékonysággal lehet visszacsábítani a szülőket is a tanterembe és biztatni arra, hogy fejezzék be a nyolc osztályt, vagy szerezzenek szakképesítést.

Sikere esetén kis- és középvállalkozások alapítására is sor kerülhet, amelyhez jó munkaerőt jelentenek mindazok, akik az oktatásban eredménnyel részt vettek.

Véleménye szerint nehéz megváltoztatni a családból hozott szokásokat. A cél az, hogy a gyerekek minél hamarabb bekapcsolódjanak az integrációs programokba, ugyanis az ilyen programok országos elterjedése orvosolhatja a megkésett, középiskolai esélykiegyenlítésre való törekvés hiányosságait – tette hozzá a képviselő.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, a rendezvény egyik előadójaként az MTI-nek nyilatkozva elmondta, az opera világában erős a nemzetek közötti összetartás, ugyanis „valódban, zökkenőmentesen, keresztül-kasul átjárhatunk egymás kultúrájába saját kultúránk feladása nélkül”.

Az opera és balett világa szabad, testvéri és egyenlő, mivel a magyar operaházban lengyel rendez magyar, spanyol pedig német művet, sok a vendégkarmester és vendégművész. Ezek a kapcsolatok és együttműködések állandó hidat képeznek az egyes országok és nemzetek között – húzta alá. Kijelentette, az opera évszázadok óta inspirálja más nemzetek kultúráját, emiatt tud jobban vigyázni arra a békére, ami Európát évtizedek óta jellemzi. Mint mondta, a Magyar Állami Operaház nem a feloldódásban, hanem a saját kultúra felmutatásában hisz.

„Mutassuk fel a kultúránkat és engedjünk hozzá másokat” – húzta alá Ókovács Szilveszter.

Halácsy Péter, a Prezi nevű prezentációs szoftvert társalapítója, a tanácskozás egyik előadója az MTI-nek elmondta, a legfontosabb, hogy a felnövekvő generáció megtanuljon gondolkodni, hipotéziseket felállítani, eldönteni, mi a jó és mi nem.

Véleménye szerint az oktatási rendszerek és programok kialakításánál nagyobb szerepet kellene szánni a szülőknek. A tanulás elsődleges helyszíne ugyanis a család, az ott tanultakra tudnak csak támaszkodni az általános és felsőbb oktatási intézmények.

A következő feladat az, hogyan lehet az iskola és a világ, a hagyományos oktatás és a nagyvállalatok közötti falat lebontani, folytonos kapcsolatot kialakítani közöttük.

Elavult az a modell, hogy az oktatás készíti fel az embereket a cégek igényeire, noha sokkal inkább tanulnia kellene a két területnek egymástól a meglévő hiányosságok leküzdése érdekében – húzta alá.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere délelőtti előadásában hangsúlyozta, hogy Magyarország az oktatás területén messzemenően támogatja a brüsszeli találkozó célkitűzését, a közös Európai Oktatási Térség létrehozását és erősítését. Az oktatás színvonalának támogatása versenyképességi kérdés, ugyanis az oktatás és a kultúra Európa legfontosabb erőforrása – hangsúlyozta a miniszter.

Navracsics Tibor oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős uniós biztos beszédében kijelentette, nem szabad alábecsülni az oktatás és a kultúra társadalmi kohézióban betöltött szerepét.

Az Európai Oktatási Térség célja az, hogy maradéktalanul ki lehessen aknázni az oktatásban rejlő lehetőségeket. Az oktatás ugyanis ösztönzőleg hat a munkahelyteremtésre, a gazdasági növekedésre, a társadalmi igazságosság térnyerésére, valamint arra, hogy az emberek saját tapasztalataik alapján meggyőződhessenek a sokrétű európai identitás előnyeiről.

A brüsszeli csúcstalálkozó ennek a folyamatnak az első állomása, a közös európai munka kezdete, amely a várakozások szerint erősebb alapokhoz, több innovációhoz, befogadáshoz, ismeretek megosztásához járul majd hozzá – húzta alá az uniós biztos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában