Új impulzusokra van szükség

2024.08.05. 11:06

Az olimpiai bajnok Milák távozó edzője drámai vallomást tett (videó)

Különválnak az immáron kétszeres olimpiai bajnok Milák Kristóf és az őt 2021 óta felkészítő edző, Virth Balázs útjai. A tréner arról is beszélt, mikor változott meg a kapcsolata tanítványával és ennek mik lehettek az okai.

MW

A győztes Milák Kristóf a férfi 100 méteres pillangóúszás döntője után a 2024-es párizsi nyári olimpián

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Milák Kristóf a párizsi olimpián ezüstérmet nyert 200 pillangón, 100 méteren pedig aranyérmes lett, így a Honvéd klasszisa lett a harmadik olyan magyar úszó, aki két egymást követő olimpián is aranyérmet tudott szerezni. A 24 éves úszó olimpiára való felkészülését továbbra is homály fedi, az mindenesetre eldőlt, hogy Virth Balázs, aki eddig papíron Milák Kristóf edzője volt, a jövőben már biztosan nem lesz az – derült ki az Origo oldaláról.

Eltávolodtak egymástól

Milák Kristóf 200 méter pillangón ezüst, 100 pillangón pedig aranyérmet nyert a párizsi olimpián. A 24 éves klasszisnak úgy tűnik, új edzőre lesz szüksége a játékok után – írta meg a Magyar Nemzet.

„Pep Guardiola azt mondta Lionel Messiről: szerencsés vagyok, hogy abban a korban élek, amikor ő, és kiváltságosnak érzem magam, hogy az edzője lehettem. Ugyanezt éreztem Gyurta Dániel esetében, és ezt Milák Kristófnál is” – kezdte mondandóját Virth Balázs, Milák edzője.

Kristóf zseni, korszakos úszó. A legfontosabb az, hogy visszatérjen az úszás szeretete, ez kell ahhoz, hogy a pályafutása folytatódjon. Ám úgy érzem, ehhez új impulzusokra és új edzőre van szüksége. Én további sikereket, még inkább sok-sok boldog pillanatot kívánok neki!

nyilatkozta Virth Balázs, aki arról is beszélt, hogy mikor bomlott meg az addigi viszonya Milákkal.

„A múlt év nehézségei közben eltávolodtunk egymástól, és az egymást segítő, közvetlen kapcsolatunkból edző-versenyző kapcsolat lett. A klasszikus értelemben vett munkakapcsolat, amelyben egyikünk sem érezte jól magát” – folytatta Virth, aki elárulta, hogy az utolsó hetek kifejezetten nehezek voltak, az egymás közötti kommunikáció nem úgy működött már, mint az első másfél évben. 

VIRTH Balázs
Virth Balázs úgy nyilatkozott, hogy  úgy érzi, Milkák Kristófnak új impulzusokra és új edzőre van szüksége
Fotó: Kovács Tamás / Forrás:  MTI

„Pályafutásom során több világklasszissal dolgozhattam, megtanultam már, hogy akkor legyek mellettük, ha segíthetek, de azt észreveszem, ha nincs szükség rám. Tudni kell a háttérben maradni. Az elmúlt néhány hétben ez így is történt – mondta el az olimpiai bajnok úszó edzője. Milák számára nem volt könnyű az újabb ötkarikás aranyig vezető út: elvesztette egy közeli hozzátartozóját, kihagyott többek között két vb-t, elzárta magát a külvilág elől, rengeteg kritikát kapott, majd mégis elverte a világot a párizsi olimpián. A visszavonulás lehetősége is felmerült, ám erőnléti edzője, Zala György szerint egyértelmű, hogy Milák Kristóf folytatja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!