Nógrád megye

2018.01.12. 06:57

Vidámsággal űzzük el a telet, beindult a farsangi szezon

Még elevenen él bennünk a karácsonyi ünneplés és a szilveszter, viszont már vízkereszten is túl vagyunk s kezdődik a vidám jelmezekkel és sok-sok nevetéssel teli báli szezon.

S. Csuka Enikő

????????????????????????????????????

A katolikus egyház szokásai szerint farsang ünnepe vízkereszt és hamvazószerda közé esik, ehhez megannyi jeles nap és népi hagyomány kapcsolódik Palócföldön is. Vízkereszt napja mindig január 6. Az elnevezés Jézus megkeresztelkedésére utal, de sokan ezt Háromkirályok napjaként emlegetik. Ekkor szentelik a vizet és a tömjént. A falusi emberek régen megszentelték az állatokat is, ittak a vízből, és a kútba öntötték. Hittek a tisztító erejében, gyakorlatilag bölcsőtől a sírig felhasználták.

Még ma is szokás egyes helyeken az a régi hagyomány, hogy ebben az időszakban tartják a házszentelést, amivel Isten áldását kérik otthonukra. Krétával írták fel Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevének kezdőbetűit és az adott évszámot, hogy védjen a villámcsapás és minden rossz ellen. Ezért a pap és a kántor adományokat, különböző élelmiszereket kapott régen, csakúgy, mint a háromkirály-járás során házról házra járó gyerekek. Ez a szokás sokban hasonlít a betlehemezéshez. Elmaradhatatlan eleme a csillag, amely a három királynak mutatta a Betlehembe vezető utat.

Másik jeles napunk január 22., Vince napja egyben termésjósló nap is. Mint a mondás tartja: „Ha megcsordul Vince, teli lesz a pince.” E napon a szőlőtermelők figyelték az időjárást: ha szép, napos volt az idő, akkor jó, ha ködös, borús, akkor rossz bortermés volt várható szüretkor. Egyes településeken úgynevezett vincevesszőt metszettek, amit a meleg szobában vízbe állítottak, s abból, hogy mennyire hajtott ki, a következő év termésére következtettek.

Farsang, kreativitással

A Salgótarjáni Strandépítők KC már most megünnepelte a farsangot. Rácz Viktor elnök elmondta, hogy közgyűléssel egybekötött évzáró-évnyitó ülést tartottak. A 85 fős társaság farsangi mulatozást is rendezett. Legjobb egyéni és csoportos jelmezek mellett a legkreatívabb ötletek megálmodói kaptak elismerést. Voltak, akik a Macskafogó rajzfilm szereplőinek öltöztek, ott volt Joker, akadt rendőr és rab páros, munkásruhát is felvettek jó páran, de popcorn és albínó kosaras is megjelent a felvonulók között.

Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony napja, egyházi ünnep, de a gazdák ezen a napon is az időjárásra figyeltek.

A gyertyaszentelést sok helyen napjainkban is tartják. Néhány évtizede a szertartás előtt minden tüzet eloltottak, majd az új tüzet megáldották, azután arról a gyertyákat meggyújtották, majd körülhordozták. A gyertyának azt a végét, ami még nem égett le, a híveknek illett hazavinni, hisz ez jó szolgálatot tett a ház körül. A szentképek háta mögé tették a gyertyát és égiháború, lidércveszély, villámlás és egyéb esetekben ezzel világítottak. Az utolsó kenet feladásakor a pap ezt a gyertyát helyezte a haldokló kezébe meggyújtva, és erről vettek lángot a ravatalhoz is.

Február 3. Balázs napja, gyertyát és almát szenteltek, s ezeket a gyermekek torokfájásakor gyógyításra használták. A balázsolás ma is élő hagyomány. Ez az ünnep Szent Balázs püspök nevéhez fűződik. Ha ezen a napon templomba megyünk, akkor a pap két összekötött égő gyertyát tart a hívők nyakához, és arra kéri Istent, hogy Szent Balázs püspök esedezésére óvja meg az áldást kérőt a torokbajtól.

Hamvazószerda változó ünnepnap, a húsvétot megelőző 40. nap, amely 2018-ban február 14. lesz. A hagyomány szerint a hamvazószerdát megelőző nap, vagyis a húshagyó kedd a farsang utolsó napja, amikor még nyugodtan lehet mulatozni és lakomázni, mivel azután kezdődik a húsvétig tartó böjti időszak.

A palócoknál ezek a hetek régen a szórakozás, rokonlátogatások, a lakodalmak és a fonóházi mulatságok idejét jelentették. A farsang jellemző ételei a kocsonya, a fánk (pampuska), herőce, zsíros pogácsa és káposzta oldalassal. A fonóházakban mákos, főtt kukoricát ettek, aszalt gyümölcsöket, molnárkalácsot, pattogatott kukoricát.

Kiemelt fotónkon: A farsang legnépszerűbb szereplője az a két hónapos baba volt, aki szüleivel együtt öltözött jelmezbe – Fotó: Bakos László

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában