Nógrád megye

2017.11.13. 08:53

Tanúsítványt kaptak a fiatal vállalkozók

F. Z.

Susán Gergő és Blahó Patrik az okirattal Beküldött fotó

Újabb tizenkilenc, köztük három nógrádi fiatal indíthatja útnak vállalkozását a régióban. A vállalkozói ambícióval rendelkezők Miskolcon vehették át tanúsítványukat a Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása az észak-magyarországi régióban című pályázat keretében. A jelentkezők a programban képzésen vettek részt, lehetőségük nyílt az üzleti élethez szükséges legfontosabb elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítására, elkészítették üzleti terveiket is. A program második részében pályázatot nyújthatnak be legfeljebb hárommillió forint vissza nem térítendő támogatásra vállalkozásuk elindításához. A programot a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, a Nógrád Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és az Abaúji Területfejlesztési Önkormányzati Szövetség konzorciuma bonyolítja le. A program még mindig nyitva áll a vállalkozó szellemű fiatalok számára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!