Szécsény

2017.11.10. 17:42

Munkahelyteremtő helyi termékek

Termékfeldolgozásba kezdett egy szécsényi vállalkozás, a mezőgazdaság ugyanis kiszolgáltatott az időjárásnak és a piac ingadozásának is, utóbbit a megtermelt áru helyi feldolgozása enyhíti. A családi gazdálkodó Kuris Péter tökmagot dolgoz fel.

Szenográdi Ferenc

Fotó: Hüvösi Csaba

Olyan év is volt, amikor a héjnélküli tökmag felvásárlási ára az előző évhez képest 60 százalékkal volt alacsonyabb.

– Fontos, hogy a termelők legalább három-négy növénykultúrával foglalkozzanak. Az az igazi, ha a terméket, vagy legalább egy részét helyben dolgozzák fel – mondta Kuris Péter szécsényi mezőgazdasági vállalkozó.

Életének irányát nagymértékben a család határozta meg, édesapjához hasonlóan gépészmérnöki diplomát szerzett. Tett egy kisebb kitérőt, de ma már újra az agráriumban dolgozik. Az édesapja az 1980-as évek második felétől mezőgazdasági vállalkozó, ma a fiával dolgozik együtt. A tökmag árának erős piaci ingadozása miatt belevágtak a termény feldolgozásába. A város északi részén, a Tugárban megvásároltak egy telephelyet, ahol a héjnélküli tökmagot feldolgozzák.

 

Fotó: Hüvösi Csaba

 

– Fontosnak tartom, hogy üzemünkből csak ellenőrzött, jó minőségű biotermék kerüljön ki, ami az élelmiszeripari szabványnak is megfelel. Jelenleg három nagykereskedelmi üzemlánccal állunk kapcsolatban. Stabil a piacunk, de szeretnénk tovább bővíteni.

Kuris Péter azt vallja: nem csak a jó pap, a mezőgazdasági szakember is holtig tanul. Az alapvégzettsége gépészmérnök, jelenleg közgazdász tanulmányokat folytat. Már készül a szakdolgozata, témája a családi vállalkozások utóélete.

– Véleményem szerint a magyar mezőgazdaság jövője a termékek helyben való feldolgozása – mondta. – Ez kiszámíthatóbbá teszi a gazdálkodást, a vidék fejlődéséhez is hozzájárul, munkahelyeket teremt, ellenőrizhető lesz az áru minősége, ami a fogyasztók szempontjából is fontos.

 

Visszaforgatják a bevételeket

Kuris Péter vállalkozása Szécsényben héjnélküli tökmagot csomagol és a helyben előállított olajat palackozza. A vásárlók köréből pozitív visszajelzéseket kapnak. A fiatal szakember lapunk kérdésére elmondta, hogy tavasszal egy sikeres pályázatnak köszönhetően az üzemüket tovább tudják majd korszerűsíteni, új, modern gépekkel is bővítik. Ennek köszönhetően reményeik szerint országosan is ott lesznek a tökmagolaj-előállítás élvonalában. Hozzátette: a sikeres pályázat nagy segítséget jelent a vállalkozásnak, ugyanakkor fontosnak tartja a bevétel visszaforgatását a termelésbe, mert csak így tudják azt fokozatosan bővíteni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!