Meglepő tájolást és különleges leletet fedeztek fel a régészek Bujákon

A területen folyó feltárás a település önkormányzata és a Palócföldért Egyesület kezdeményezésére indult el augusztus elején. A régészeti kutatás legfontosabb célja az volt, hogy a helyi hagyomány által is megőrzött, és egykoron ott állt templom alaprajzáról pontos információk kerüljenek napvilágra.

A három héten keresztül tartó munkálatokat a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum régészei végzik, az Eötvös Loránd Tudományegyetem régészhallgatóinak ­segítségével.

– A település vezetőségének hosszú távú tervei között szerepel, hogy fellendítse a Belső-Cserhát régiójának turizmusát, és olyan látványosságokat hozzanak létre a faluban, amiért érdemes idelátogatni. Ennek keretében került sor a Szent Márton-hegyen végzett kutatásokra – mondta Tóth Balázs, a Dornyay Béla Múzeum ásatásvezető régésze.

Hozzátette: az ásatást egy kelet-nyugat irányú szonda meghúzásával kezdték, pár méterre a felszínen is látszódó kövektől. Ennek során megtalálták a falakat, és sikerült meghatározni azok irányát. Ezt követte a maradványok további bontása.

Keletre néztek a templomok

A kelet felé tájolás már a legkorábbi keresztény építményeknél megjelenik. Középkori templomaink építkezése is úgy kezdődött, hogy először meghúzták a kelet-nyugati tengelyt. Az épület keleti végében voltak a legfontosabb liturgikus részek, a szentély, a főoltár és a papság is itt foglalt helyet, míg a nyugati végén volt a főkapu, valamint a világi hívek helye. Ennek okáról két alapvető teória született. Az egyik szerint a felkelő Nap pogányok között élő tiszteletének a túlélése jelenik meg a szokásban, a másik szerint az a tény, hogy a templom legfontosabb részével Jeruzsálem felé nézzen. A fejlődő városokban azonban egyre inkább figyelembe kellett venni a városrendezési szempontokat, aminek következtében a tridenti zsinat a 16. században megengedte a hagyománytól való eltérést a nyugati kereszténységben.

Meglepetésükre a templomot nem a hagyományos középkori kelet-nyugati tájolás szerint, hanem észak-déli irányban építették. E tény azért ad okot a megrökönyödésre, mert a keletre tájolást a középkor végéig viszonylag szigorúan vették.

A feltárás során – az előzetes terveknek megfelelően – sikerült tisztázni a templom alaprajzát. E tudás birtokában a későbbiekben lehetőség nyílik majd megállapítani annak konzerválási és bemutatási módját.

– A templom maga egy egyhajós, félköríves szentélyzáródású épület volt, amit közvetlenül a domb sziklájára építettek, valamikor a 12–13. század folyamán. Fala klasszikus középkori tört kőfal habarcsban – fejtette ki Tóth Balázs.

Az ásatás vezetője arról is beszámolt, hogy az előkerült leletanyag nagy részét a kerámiák adják. Ezek között a legkorábbra keltezhető darabok a késő Árpád-kori csigavonaldíszes töredékek. A későbbi időszakot többek között a fehér anyagú, piros festéssel dekorált 16–17. századi kerámiák képviselik.

– Kiemelkedő lelet az a majdnem teljesen épségben megmaradt, 18. századi zöld mázas edény, ami a nyugati fal belső oldalán került napvilágra. Ezek mellett faragott köveket, kovácsolt középkori zsindelyszögeket, egy bronz nyakbavaló függőt és pár töredékes embercsontot is találtunk – mondta Tóth Balázs

Az ásatásvezető hozzátette: a feltárt templom nem a középkori plébániatemplomok jellegzetességeit mutatja, így arra gondolnak, hogy eredetileg inkább kápolna vagy búcsújáró hely lehetett.

A későbbiekre vonatkozó tervek között szerepel a falak habarcsának mintavétel által történő vizsgálata és geológus szakember bevonásával a kőanyag elemzése is.

Mindezek mellett, amennyiben lehetőség adódik rá, akkor pályázati támogatással élve a széles nagyközönség számára is bemutatnák a ­maradványokat.