Bárna

2018.02.23. 11:24

Folyamatos a középületek fejlesztése

A mintegy 1070 fős település életét tekintve a fejlesztések évének nevezte a 2017-es esztendőt Oravecz Roland polgármester. Tavaly ugyanis több projektet is megvalósítottak, illetve megnyertek.

Gerhát Karina

Hozzátette, a közelmúltban zárult a helyi polgármesteri hivatal épületenergetikai fejlesztése, amely több mint 35 millió forintot foglalt magába. Ezt a napokban hivatalosan is átadták már. Ezen összegnek köszönhetően megvalósult az épület komplett homlokzati és mennyezeti hőszigetelése, kicserélték a nyílás­zárókat, megtörtént az azbeszt-, illetve akadálymentesítés, továbbá korszerűsítették a fűtési rendszert is. A polgármester elmondta: az önkormányzat régi álmai közé tartozott, hogy bölcsődét nyisson. Az ehhez szükséges összeget a tavalyi esztendőben szintén megkapta a falu. Eddig óvoda-bölcsőde működött a településen, melynek teljes volt a kihasználtsága. Az eddigi öt bölcsődei hely kevésnek bizonyult, így további hárommal fogják bővíteni a közeljövőben. Ennek köszönhetően még több kisgyermekes édesanya tud majd munkába állni. A jelenlegi intézményhez egy új épületszárnyat toldanak, illetve teljes körű felújításon is átesik. Így tehát teljes mértékben meg fog felelni az infrastrukturális feltételeknek.

Az óvoda is magas színvonalon működik, két csoportszobával rendelkezik. Egyelőre a kiscsoportba integrálják a bölcsődéseket is. Az új jogszabályi feltételek azonban ezt nem teszik lehetővé, így a jövőben külön kell elhelyezni őket.

Oravecz Roland kifejtette, az iskola energetikai felújítására is benyújtottak egy pályázatot a tavalyi esztendőben, amelyről még nem született döntés. A helyiek nagy reményeket fűznek hozzá, hiszen eddig létszámilag még sikerült megtartani mind a nyolc osztályt, azonban az épület már rossz állapotban van. Ezért ilyen körülmények között nem sokáig tud működni oktatási intézményként.

A polgármester arról is beszámolt, hogy a közeljövőben több mint százmillió forintból újítják fel a megsüllyedt, illetve repedezett műemlék templomot, valamint a parókiát. Elmondta továbbá, hogy Bárnában lakni jó, ugyanis kimagasló a közösségi élet.

Magas szintű falusi rendezvényeket szerveznek, továbbá már az egyházi ünnepeket is települési szintűvé emelték. A község rendelkezik játszótérrel, könyvtárral, valamint parkokkal, ahol kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a nekik való szórakozási lehetőséget. A közfoglalkoztatási program legnagyobb művének a hetvenfős kemping megépítését tekintik, amelyet egy év alatt sikerült megvaló­sítaniuk.

Kiemelt fotónkon: A közelmúltban hivatalosan is átadták az energetikailag megújult önkormányzati épületet

Címkék#barna

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!