Salgótarján

2018.02.15. 18:24

Játszóház a régi pálya helyén

A Játszóház kialakítása és játszótér felújítása Salgótarjánban című kérelmére 328 millió forint köz­ponti támogatást kíván lehívni az önkormányzat – mondta el Fekete Zsolt polgármester a napokban megtartott közgyűlésen.

G. K.

Ebből az összegből megtörténne a Pécskő és a Meredek út által határolt területen lévő, gagarinos játszótér felújítása. A játszóházat az egykori Építők-pályánál szeretnék kialakítani.

Elhangzott továbbá, hogy a város mindenképpen a központba tervezte az intézmény kialakítását. Az Építők pályájánál a parkolási problémákat a játszóházhoz kapcsolódó, területen belüli új parkolók építésével oldják meg.

A játszóház becsült költsége mintegy 250 millió forintot tesz majd ki a területrendezéssel, eszközök vásárlásával, illetve külső játékok elhelyezésével együtt. A Pécskő úti játszótér-felújítás 30–35 millió forintból való­sulhat meg, a továbbiak pedig előkészítési, valamint járulékos költségeket takarnak a tervezéstől a műszaki ellenőrzésig. A játszóház fenntartása valamelyik városi cég feladata lesz majd.

Kiemelt fotó: A Gagarin játszótere megújulhat nemsokára, Fotó: Hüvösi Csaba

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában