Galériát működtet az év mérnöke

Kiemelkedő mérnöki tevékenysége mellett egy belvárosi galériát is vezet, a festmények között beszélgettünk a hét Nógrád megyei emberével.

– Salgótarjánban születtem, a középiskolát a Madách Imre Gimnáziumban végeztem – emlékezett vissza Livo László. – Nem gondoltam, hogy bányamérnök leszek, az érettségi után azt kerestem, hogy hol tudok a legszélesebb körű ismeretekre szert tenni. Mivel a bánya egy város a föld alatt a maga infrastruktúrájával, megragadott a téma, Miskolcon kötöttem ki, bányagépész-bányavillamos szakon. 1977-ben végeztem. Minden érdekelt, ami műszaki dolog, főleg az a része, hogy kitalálni valamit és meg is valósítani azt. Az élet pedig támogatta ezt a törekvésemet.

– Hogyan alakult a szakmai pályája?

– Előbb az egyetem Ásványelőkészítéstani tanszékén, majd a Magyar Tudományos Akadémián dolgoztam tanszéki mérnökként, illetve kutatómérnökként. A Nógrádi Szénbányáknál 1981-ben helyezkedtem el, a Kányási Bányaüzembe kerültem frontmérnökként, később gépészeti részlegvezetőként majd osztályvezetőként. 1990-től technikai főmérnök voltam egészen a felszámolásig. A Marketinfo Műszaki és Befektetési Tanácsadó Bt.-t 1993-ban alapítottuk, ahol többek között ipari szűréstechnikai berendezések tervezésével és gyártásával, valamint élettartam-növelő technológiák fejlesztésével foglalkozunk. A második diplomámat 2009-ben szereztem geotermikus szakmérnökként, 2013 óta meghívott előadóként oktatok a Miskolci Egyetemen.

– Szívügyének tekinti a magyar bányászati emlékhelyek és emlékek felkutatását, megőrzését és értékteremtő bemutatását.

– A féltestvérem szintén bányamérnök, most pedig a nógrádi bányászat történetét kutatja. Sokszor beszélgetünk vele a témáról. Amikor a bányákat bezárták, veszélybe került a földalatti bányamúzeum is, akkor műszakilag és anyagilag is segíteni tudtam a létesítményt. Több kezdeményezés is létezik arra vonatkozóan, hogy a régi bányavágatokat bekapcsolják a turisztikába, ehhez én segítek szakmai engedélyeket szerezni. Legutóbb Telkibányában segédkeztem, ott több mint ezer évig bányásztak aranyat.

– Hogyan tölti szabadidejét?

– Szeretem a természetet, a hegyet, az erdőt, az állatokat. Az kapcsol ki, ha sétálok a természetben, hegyet mászok, vagy síelek, hótalpazok. Akkor teljesen ki tudok kapcsolni, de tudat alatt biztos, hogy foglalkoztat a munka is. A vállalkozói élet szerencsére olyan, hogy össze lehet kapcsolni a kellemeset a hasznossal, ha a munkám során látok például valami szép helyet, nem feltétlenül sietek haza.

– Feltűnően sok a bagoly az irodájában és a galériában…

– A bagoly a bölcsesség és a tudomány szimbóluma. Egyszer Görögországban nyaraltunk, amikor leértékelés volt az egyik boltban, és nekem megtetszett a bagolyábrázolás. A görögöknél egyfajta totemállatnak számít. Vettem többet is, és attól kezdve mindenhol veszünk, ahol járunk. Ma már több mint háromszáz kis szobrom, emléktárgyam van, és mindegyiknek megvan a maga kis története. Egy része van csak itt a galériában, a többit otthon tartjuk.

– Hogyan jött a galéria ötlete?

– Ez egy későn megvalósult álom. Édesapám nagyon jól rajzolt és festett. Neki művészeti pályára kellett volna mennie, csak ezt keresztülhúzta a doni katasztrófa. Nem szerette volna, hogy kiállítást szervezzünk a műveiből, erre csak a halála után került sor, ezt a galériát – amit 2004-ben nyitottunk – neki ajánlottuk. Nem csak az ő képei vannak itt, aki hoz valamit, kitesszük, áruljuk is. Az apukám képeit viszont nem adjuk el.

– Ön szeret festeni?

– Fiatalon azt is kipróbáltam, jó rajztanáraim voltak, és az apukámtól is tanultam. Mondtam is neki, hogy sosem fogom tudni túlszárnyalni őt. Később a szögletesebb dolgok mellett döntöttem, mint például a vonalzó, viszont volt egy hatalmas előnye. Szabad kézzel még most is úgy tudok tervet rajzolni, akár a homokba is, hogy a dolgozók az alapján mindent megértenek.

– Hogy áll a technikai fejlődéshez?

– Mindig az a jó, ami van. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy belenőttem a technikába. Pont a szüleimen láttam, hogy milyen nehéz idős fejjel megismerkedni az új technikákkal. Ezért én azt a módszert alkalmaztam, hogy minden újítást azonnal kipróbáltam, minden érdekelt.

– A fiai is követték a hivatásban?

– A gyerekek a saját karmájukat követik, és jól teszik, mindent kipróbálnak, ami tetszik nekik. A fiatalabb fiam Miskolcon jogászként végzett, ott praktizál. A nagyobb konkrét pályát nem választott, azaz többet is. Szakértői szinten ismeri a hüllőket, 15 danos harcmester és együtt dolgozunk a cégünkben. Látom rajtuk, hogy tetszik nekik, mindenkinek örülök, akit mosolyogni látok. Az unokáimra is nagyon büszke vagyok.

– Van esetleg valami, amit máshogy csinálna?

– Többet olvasnék, még a mostaninál is. A szakirodalom mellett a szépirodalmat sem vetem meg. Mindent megcsináltam, amit szerettem volna, maximum nem a tervezett időpontra, de semmit nem adtam fel.

– Hogy élte meg az újabb év mérnöke díjat?

– Ezt a legnagyobb elismerésnek tartom, mert ezt a szakma adja, azok, akik ugyanazt csinálják, mint én. Kollégák nélkül nem ment volna. Az egy dolog, hogy az embert sok minden érdekel, de kollégák nélkül nehéz lenne befejezni minden művet. Ez a díj az övék is.

– Milyen céljai vannak?

– Minden évben van valamilyen szakmai kihívás. Szeretném élni az életemet, és kihasználni a lehetőségeket, amik szembejönnek. Megvalósítani mindent, amit lehet.

Alapító tagja többek között a Magyar Mérnöki Kamarának, a Bányagépészet a Műszaki Fejlődésért Alapítványnak (a kuratórium általános elnökhelyettese), a Magyar Mérnöki Kamara Geotermikus Szakmai Kollégiumának és a Nógrádi Energetikai Klaszternek. Tagja az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek, a Bányászati és Kohászati lapok szerkesztői bizottságának, a MTA Miskolci Akadémiai Bizottság Bányászati, Föld- és Környezettudományi Szakbizottságának. A Magyar Mérnöki Kamara Szilárdásványbányászati Tagozatának alelnöke. A Magyar Mérnöki Kamara Geotermikus Szakosztályának titkára.