Főnemesi vallomás a múltról, a családról, az emberségről

A Kubinyi Ferenc Múzeum legutóbbi rendezvényének gróf Nyáry Zsigmondné báró Buttler Ilona elmondta, hogy Mailáthgárdonyban, a ma Csitárhoz tartozó Nógrádgárdonyban éltek nagyszülei, Mailáth Géza és felesége, Zichy Marietta. Ő maga is erősen kötődik Nógrád megyéhez: Őrhalom közelében, Máriamajorban született.

Az előadást követő beszélgetésen báró Buttler Ilona lapunk kérdésére elmondta, anyai nagyapja Mailáth Géza tengerészakadémiát végzett, ez a szenvedélye akkor is megmaradt, amikor Gárdonyban gazdálkodott. A nagyszülők jeleskedtek a jótékonykodásban, törődtek a cselédséggel. Tanítót fogadtak, hogy a gyermekeknek ne kelljen a két-három kilométerre lévő csitári, vagy ilinyi iskolába gyalogolni. Karácsonyra és más alkalommal is megajándékozták a családokat, a gyermekek a lábukra szabott cipőt kaptak. A nagyapja a csitári templom felújítására, belső berendezéseinek, oltárképek vásárlására nagyobb összeget ajánlott fel. A nagymama saját kezűleg készítette az oltárterítőt.

– A háború és az, ahogy utána kisemmiztek bennünket, nem okozott olyan lelki fájdalmat, mint az édesanyám elvesztése – mondta.

– Hogyan alakult a sorsuk a háború után?

– Patvarcon a volt intézőlakás felét megkaptuk. Semmink sem volt. A patvarciaknak, nógrádgárdonyiaknak köszönhetően nem haltunk éhen. A volt nevelőnőm nem hagyott el minket, pedig nem tudtunk neki fizetni, mégis velünk maradt. Ő főzött a családra. El kell, hogy mondjam, kisemmiztek, elvettek tőlünk mindent, mert nemesek voltunk. Volt egy becsületes, szorgalmas, tisztességes személy, aki évekig nálunk dolgozott, az összegyűjtött pénzéből földet vásárolt. A háború után kuláknak nyilvánították és elhurcolták.

– Hogyan éltek a nehéz években?

– Én rövid ideig Patvarcon éltem, 1948-ban kerültem Budapestre, a nyelvtudásomnak köszönhetően a belga követségen dolgozhattam. A család többi tagjának 1951-ben el kellett hagyni Patvarcot. Azt mondta a hatalom, hogy rossz hatással vagyunk az ott élő emberekre. A család tagjai Budapestre kerültek, ahol albérletben, vagy ismerősöknél húzták meg magukat. Csak azért nem lakoltattak ki minket, mert nem volt saját lakásunk.

– A férjével mikor és hol ismerkedett meg?

– Baráti társaságban. Őket is kilakoltatták, és egy kis bükki faluba kerültek. Hétvégeken meglátogattam őt, ott kötöttünk házasságot. Az esküvői szertartásunkon úgy kezdte a pap a köszöntőjét, hogy „méltóságon gróf úr…” Elképzelheti, hogy mit kapott utána. Így éltünk távházasságban jó néhány évig, a férjem a Bükkben, én Budapesten, de hétvégén, amikor csak lehetett, meglátogattam őt.

– Az életben voltak szép és szomorú napjai…

– Így van. Neveltetésem, Istenbe vetett hitem átsegített a legnehezebb időkön is.

Gyermekkori szép emlékek

Buttler Ilona elmondta, hogy gyermekkorában gyakran megfordult Gárdonyban, szép és boldog élmények fűzik őt a pusztához. Társaival gyakran lementek fürödni az Ipolyra. Tizennégy éves koráig magántanuló volt, vizsgázni a balassagyarmati polgári iskolába járt. Örömmel jött mindig Szécsénybe is, a Lipthay családhoz, mert érdekelte őt, hogy a tudós rovarász báró Lipthay Béla hogyan fogja a lepkéket és miként preparálja őket.

Neveltetéséről elsősorban az édesanyját emelte ki, aki következetes és szigorú volt hozzá. Neki köszönheti, hogy 17 éves korára anyanyelvi szinten beszélt németül, franciául és egészen jól használta az angol nyelvet. Az édesapjának a gondolkodásmódja, életvitele volt rá nagy hatással. A boldog gyermek és ifjú éveknek a háború vetett véget. A háború idején a dunántúli barátoknál, rokonoknál húzódtak meg. Mire 1945 májusában visszatértek Máriamajorba, Őrhalom mellé, ahol született, az szó szerint eltűnt a föld felszínéről. Az épületeket lebombázták, az építőanyagot, azt az őrhalmiak elvitték. Úgy gondolták, ők már nem térnek vissza.