népdaléneklő verseny

2019.04.24. 12:00

Csalogányok dallama zengett Rétságon

A Városi Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében immár kilencedszer rendezték meg a minap a Csalogány Népdaléneklő Versenyt.

H. H.

Kilencedszer versengtek énekelve a dalos kedvűek Fotó: T. A.

Ezúttal tizenkilenc gyermek vállalta a szereplést, Rétságon kívül érkeztek Bánkról, Dejtárról, Diósjenőről, Borsosberényből, Ipolyvecéről és Nagyorosziból is.

Simon Katalin, a főszervező elmondta, a kikötés az volt, hogy minden énekes legalább két, vagy három dallal készüljön, amely azonos tájegységről származik. A felkészítők gondoskodtak arról, hogy a palóc vidéken kívül erdélyi, dunántúli és Galga-menti dalok is műsorba kerüljenek.

A kétszemélyes zsűri, amelyet Havay Zsuzsanna néprajzkutató és Irk Bence néptáncoktató alkotott, igen nehéz helyzetbe került, amikor az előadásokat rangsorolni kellett. Végül hatan kaptak arany, hatan ezüst, és öten bronz minősítést, míg két tanuló annyira tetszett a bírálóknak, hogy kiemelt arany oklevéllel jutalmazták őket.

A verseny végeztével a Kereplő Néptánc Egyesület tagjai a húsvét jegyében adtak elő egy táncos mulatságból részleteket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!