Az élete, hogy másokkal is megossza azt, amit szépnek érez

– Talán nincs is olyan család a városban – méltatta a kitüntetettet dr. Harikné dr. Havasi Beáta alpolgármester –, amelyik ne került volna kapcsolatba az elmúlt évtizedekben Kati nénivel, aki 1978-ban költözött Szécsénybe, tehát 40 éve vallja otthonának a kisvárost.

Egy évig a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, ezt követően a mezőgazdasági szakközépiskolában tanított magyart és történelmet. Tíz évig a szakközépiskola igazgatóhelyetteseként irányította az iskola nevelőmunkáját, egészen addig, míg a Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium elindításában szerepet vállalva az új gimnázium tanára lett. Diákok százainak adta át az irodalom, a kultúra szeretetét a tanórákon és a tanórákon kívül is.

„Tanárként a legfőbb célkitűzésem volt, hogy az irodalmat és a magyar nyelvet szerető, a történelmi kérdésekben tájékozott, művelt, minden iránt érdeklődő embereket neveljek – mondja. – Ehhez a tanítási órákon kívül is sokat kellett dolgoznom. Az osztályaimat rendszeresen vittem színházba, múzeumokba, és nagy öröm számomra, ha a tizenötödik vagy épp a harmincadik érettségi találkozón azt mesélik, hogy még most is a Víg Színház a kedvencük, ahová rendszeresen jártunk, vagy hogy melyik regény maradt életre szóló élmény számukra.

Nyaraim jó része is a diákjaimmal telt, üdültünk a Balatonnál, jártunk az NDK-ban, nyári építőtáborban, még a bolgár tengerparton is voltam velük: együtt csodáltuk meg életünkben először a tengert. Igyekeztem megosztani mindazt, amit szépnek éreztem, és talán ezért kaptam én is sokat a diákjaimtól. Szeretetet, megbecsülést, kedvességet, sőt tudást is, hiszen a tanítás során sokat tanultam tőlük.

Csodálatos, gazdag éveket töltöttem a szakközépiskolában, majd a Kőrösi Csoma Sándor Gimnáziumban, ahol nagy élmény volt számomra az a tudásvágy, amivel az ottani gyerekek fordultak felénk. Ez volt az oka, hogy néhány év alatt komoly sikereket érhettünk el a megyei, sőt országos tanulmányi versenyeken, az Édes anyanyelvünk, a Kazinczy- és a helyesírási versenyeken is. Ma is boldogan emlékszem ezekre az évekre.”

Kati néni negyven év tanítás után vonult nyugdíjba. Ekkor kezdődött élete új szakasza. Felszabadultak a korábban tanításra fordított energiái, és új formában jelentkeztek az életében.

„Mindig az irodalom bűvöletében éltem. Még nem jártam iskolába, mikor már írtam, olvastam, s ez azóta is természetes része az életemnek. Mióta nem tanítok, más utat keresett magának bennem az a késztetés, hogy átadjam gondolataimat, elveimet, az értékrendemet. A diákkori próbálkozások után most kezdtem újra rendszeresen írni. Eleinte csak magamnak, az unokáimnak, aztán nekibátorodva megjelenési lehetőségeket kezdtem keresni. Nyugdíjaskorban kezdő írónak lenni bizony nehéz dolog. Mindenkinek idő kell az érlelődéshez, a csiszolódáshoz, látom ezt az eddig megjelent írásaimon is. A könyvek megjelentetése érdekében anyagi áldozatokat is kell hozni, ennek ellenére elmondhatom, hogy 2013 óta minden évben napvilágot látott egy-egy könyvem. Az első A jószándék kavicsai című kisregény volt, a következő évben két antológiában jelentek meg novelláim és verseim, 2015-ben a Lina című regényem, 2016-ban az Erdőmese (utóbbi kettő az Álomgyár Kiadó gondozásában), 2017-ben Fehér Margit képzőművésszel együtt adtuk ki a Csodaalbum című kötetet, amelyben Fehér Margit tűzzománcképei és az én verseim szerepelnek. Most is írok, több regénytervem is van. Remélem, lesz időm, hogy meg is valósítsam őket. A családomtól, a férjemtől, gyermekeimtől, unokáimtól megkapom hozzá a lelki támogatást és erőt. Így teljes az életem.”