Forma-1

2023.03.19. 19:45

Pérez nyerte a Szaúdi Nagydíjat, Alonso utólag csúszott le a dobogóról

Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat, melyen címvédő és kétszeres világbajnok csapattársa, Max Verstappen lett a második.

A győztes Sergio Pérez, a Red Bull mexikói versenyzője ünnepel a bajnoki trófeával a szaúdi futam után

Forrás: MTI/AP

Fotó: Haszan Ammar

A 33 éves Péreznek ez az idei első, és pályafutása ötödik futamgyőzelme.

Az összetettben élen álló és a két héttel ezelőtti idénynyitó bahreini futamon győztes Verstappen a 15. pozícióból rajtolva ért célba másodikként, míg a harmadik helyen eredetileg Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője zárt. 

A 41 éves Alonsónak ez lett volna pályafutása 100. dobogós helyezése a Forma-1-ben, ám a futamot követően időbüntetést kapott, így végül a negyedik helyen végzett, a dobogó harmadik fokára pedig a Mercedes brit pilótája, George Russell állhatott fel. 

A rajtot Alonso kiváló ütemben kapta el, ennek is köszönhetően már az első kanyarban megelőzte Pérezt, kisvártatva azonban a mexikói visszavette a pozíciót. Ebben az is közrejátszhatott, hogy közben Alonsót arról tájékoztatták a csapatrádión, hogy öt másodperces időbüntetést kapott, mert rosszul állt fel a rajtrácsra. A spanyol versenyző így nem tanúsított komoly ellenállást Pérezzel szemben, aki a harmadik kör elején próbálkozott az előzéssel.    

Tíz kör után az élen álló Red Bull-versenyző, valamint Alonso valamelyest meglépett az üldözőktől, a harmadikként száguldó George Russell (Mercedes) hátránya több mint hat másodperc volt Pérezzel szemben. A 15. helyről rajtoló Verstappen ekkor már kilencedik volt, aztán egészen az ötödik helyig jött fel, amikor a pályára hajtott a biztonsági autó.

A Safety Car a műszaki hiba miatt félreálló Lance Stroll (Aston Martin) autójának mentése idejére jött a mezőny elé, mögötte - kerékcserék után - Pérez, Alonso, Russell, Verstappen volt az első négy sorrendje.

Amint a biztonsági autó útjára engedte a mezőnyt, Russell azonnal megtámadta Alonsót, de a spanyol versenyző sikeresen védekezett és megőrizte a második helyet. A következő két körben Verstappen Russellt és Alonsót is könnyedén hagyta faképnél, így a versenytáv felénél már második volt, 5.5 másodperccel elmaradva éllovas csapattársától.

Innentől kezdve az egyetlen jelentős kérdés az volt, hogy Verstappen utoléri-e Pérezt és megelőzi-e a csapattársat, ez azonban nem következett be, így ezúttal Pérez vezetésével aratott kettős sikert a világbajnoki címvédő Red Bull istálló.

A vb két hét múlva, Ausztráliában folytatódik.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!