Forma–1

2022.12.13. 11:56

Távozik az Alfa Romeo vezetője, a Ferrarinál folytatja

Januárban távozik Frédéric Vasseur, a Forma–1-es Alfa Romeo istálló csapatfőnöke, aki a jövőben a Ferrarinál tölti majd be ugyanezt a posztot.

MTI

Frédéric Vasseur

Forrás: MTI

Fotó: Czeglédi Zsolt

A csapat kedden közleményben jelentette be, hogy hat év után véget ér a munkakapcsolat a felek között, ezt a legutóbbi szezonban elért hatodik hely zárta a konstruktőrök pontversenyében, ami az elmúlt évtized legjobbja volt az istálló életében.

A 2019-es idény elejétől Alfa Romeo néven induló Sauber istálló a közleményében ugyan nem mondta ki hivatalosan, de célzott rá, hogy a francia sportvezető a Ferrarihoz igazol, hiszen úgy fogalmazott, hogy „egy nem túl távoli gyártó munkacsoportjában szép jövő áll előtte”. 

Néhány perccel később aztán a Ferrari is nyilvánosságra hozta közleményét, amelyben bejelentette a csapatfőnök érkezését.

Az olasz istállónál november végén jelentették be Mattia Binotto távozását és már akkor is Vasseur volt – a sajtó szerint – az első számú utódjelölt.

Házon belülről érkezik a McLaren új csapatfőnöke

Andrea Stella lett a Forma-1-es McLaren istálló új csapatfőnöke. A wokingi csapat keddi bejelentése szerint a posztot eddig betöltő Andreas Seidl új kihívásokat keresve távozott. Stella 15 éve tevékenykedik a száguldó cirkuszban, a Ferrarinál a hétszeres világbajnok legenda, a német Michael Schumacher, illetve a maranellóiak eddigi utolsó vb-győztese, a finn Kimi Räikkönen, valamint Fernando Alonso mellett is dolgozott. A McLarent 2015 óta erősíti, számos posztot betöltött azóta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában