La Liga

2022.04.28. 12:00

Otthon nyerheti meg a bajnoki címet a Real Madrid

A listavezető Real Madrid hazai pályán lehet bajnok a spanyol labdarúgó La Ligában, amelynek hétvégi, 34. fordulójában szombat délután a középmezőnyhöz tartozó Espanyolt látja vendégül.

A Carlo Ancelotti irányította királyi gárda 15 ponttal vezet a második helyezett Barcelona és a harmadik Sevilla előtt, és amennyiben az előnye a fordulót követően is 12 pontnál több lesz, úgy ünnepelhet. A madridiak sorsa a saját kezükben van, hiszen a bajnoki címhez már egy döntetlen is elég lehet, míg vereség esetén meg kell várniuk, hogy a Barcelona vasárnap mit játszik a Mallorcával (16.).

A Real Madridot még a Sevilla is beérheti pontszámban, de a katalánokkal ellentétben az andalúziai együttesnek a fővárosiakkal szemben rosszabb az egymás elleni mérlege, ami pontazonosság esetén rangsorol.

A kisebb hullámvölgyben lévő Sevilla a forduló nyitómérkőzésén a Cádizt (17.) látja vendégül. A papírforma, valamint a közelmúlt egymás elleni összecsapásai egyértelműen a hazaiak mellett szólnak – tétmérkőzéseken sorozatban hat győzelemnél járnak pénteki riválisukkal szemben –, a kiesés elől menekülő vendégcsapatnak viszont minden pontra égető szüksége van.

Az Espanyol (13.) ősszel otthon 2-1-re legyőzte a Real Madridot, amely hét közben a Bajnokok Ligája-elődöntő első felvonásán emlékezetes meccsen, 4-3-ra maradt alul a Manchester City otthonában. A fővárosiak veresége házigazdaként óriási meglepetés lenne – főként a bajnoki cím kapujában –, különös tekintettel arra, hogy a szezonban a legjobb hazai mutatóval bírnak: 16 fellépésükön 11-szer nyertek, és négy döntetlen mellett csak egyszer szenvedtek vereséget.

A barcelonai pontszerzés a Mallorcának is nagy segítség lenne a bennmaradásért folytatott küzdelemben, reményeiket táplálhatja, hogy a Camp Nouból a legutóbbi két vendégcsapat, a Cádiz, majd a Rayo Vallecano (11.) is három ponttal távozott, mindkét együttes 1-0-ra győzött. Kedvüket szegheti viszont, hogy a Barcelonával szemben az elmúlt nyolc találkozójukon alulmaradtak, ezeken hatszor gólt sem szereztek.

A címvédő Atlético Madrid (4.) a szombati játéknap zárásaként az Athletic Bilbaónál (8.) vendégeskedik. Diego Simeone csapata nem játszik ugyan győzelmi kényszerben, viszont az éremszerzésben még reménykedhet, miközben azért arra is figyelnie kell, hogy megtartsa BL-csoportkört érő pozícióját, és közvetlen riválisait – a négypontos hátrányban lévő Betist, valamint a hat pontra lévő Real Sociedadot – biztonságban maga mögött tudja.

La Liga, 34. forduló:

péntek:
Sevilla-Cádiz 21.00

szombat:
Alavés-Villarreal 14.00
Real Madrid-Espanyol 16.15
Valencia-Levante 18.30
Athletic Bilbao-Atlético Madrid 21.00

vasárnap:
Elche-Osasuna 14.00
Granada-Celta Vigo 16.15
Rayo Vallecano-Real Sociedad 18.30
FC Barcelona-Mallorca 21.00

hétfő:
Getafe-Betis 21.00

A tabella:

1. Real Madrid        33  69-29  78 pont
2. Barcelona          33  61-33  63
3. Sevilla            33  49-27  63
4. Atlético Madrid    33  59-39  61
5. Betis              33  56-38  57
6. Real Sociedad      33  32-31  55
7. Villarreal         33  53-31  52
8. Athletic Bilbao    33  39-34  48
9. Osasuna            33  34-44  44
10. Valencia           33  44-48  42
11. Rayo Vallecano     33  34-38  40
12. Celta Vigo         33  36-37  39
13. Espanyol           33  37-45  39
14. Elche              33  36-44  38
15. Getafe             33  31-37  35
16. Real Mallorca      33  29-54  32
17. Cádiz              33  29-46  31
18. Granada            33  36-56  30
19. Levante            33  41-65  25
20. Alavés             33  26-55  25

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!