Peking 2022

2022.02.18. 10:05

A NOB nem akarta, hogy indulhasson a doppingügybe keveredett Vaijeva

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint nem akarták, hogy a doppingügybe keveredett orosz műkorcsolyázó, Kamila Valijeva induljon a pekingi olimpián, ám elveszítették a bíróság előtt a keresetüket, így nem volt más lehetőségük, és engedték indulni a csapatban első, egyéniben pedig negyedik helyen záró 15 éves Európa-bajnokot.

A német sportdiplomata pénteken, egy nappal a női verseny lezárása után kiemelte, hogy a különféle vizsgálatok tekintetében a NOB-nak korlátozott eszközei vannak, ők nem rendőrség, de a fair, tisztességes versenyben minden sportolóra ugyanazokat a szabályokat kellene alkalmazni.

 

Hozzátette: a doppingolás során nagyon ritkán fordul elő, hogy a sportoló egyedül tud a tiltott szer használatáról.

–A Valijeva-ügyből fakadnak problémák, beleértve a kiskorúak szereplését felnőtt mezőnyben, és megbeszéléseket kezdünk arról, hogy a jelenlegi korhatár megfelelő-e 

– mondta a NOB elnöke. Most 15 évesek már indulhatnak a felnőtt mezőnyben.

 

Valijeváról másfél hete derült ki, hogy egy december végén adott doppingmintájának vizsgálata pozitív eredménnyel zárult. Ezért a pekingi csapatverseny érmeit nem adták át – az oroszok megnyerték a viadalt –, s egészen hétfőig kérdéses volt, hogy folytathatja-e szereplését a játékokon. Az Orosz Olimpiai Bizottság az ilyenkor automatikus előzetes eltiltást felfüggesztette, ám döntését a NOB, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) is megtámadta a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), amely ugyanakkor hétfőn helybenhagyta a határozatot. A bíróság magát a doppingesetet még nem vizsgálta.

 

A CAS döntését követően a NOB közölte, hogy azokban a számokban, amelyekben Valijeva dobogós, az ügyének teljes lezárása után lesz majd éremosztás.

 

A csapatversenyben Valijeva szenzációsan korcsolyázott, a nők közül először ugrott négyfordulatost olimpián, rögtön kétszer is, s ugyan harmadjára elesett, de így is a legjobb volt a mezőnyben, azaz 

nagy szerepe volt abban, hogy az orosz csapat az első helyen zárt, megelőzve az Egyesült Államok és Japán válogatottját.

 

A januárban Eb-aranyérmet szerző Valijeva – miután első lett a női rövidprogramban – csütörtökön négyszer is hibázott, egyszer elesett, és végül a dobogóról is lemaradt, negyedik lett. A verseny végén sírva ment le a jégről.

 

A számot honfitársa, Anna Scserbakova nyerte, a szintén orosz Alekszandra Truszova lett a második, a japán Szakamoto Kaori pedig a harmadik.

 

A Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) múlt pénteken jelentette be, hogy Valijeva mintájában a doppingszerek közé tartozó trimetazidinre bukkantak. Ezt a szert a szívizom kezelésére szokták alkalmazni, egészséges ember szervezetében pedig javítja a vér oxigénellátását. A sportoló ügyvédeinek védekezése alapján a szer úgy került Valijeva szervezetébe, hogy a nagyapjának felírt készítményt vette be tévedésből.

Borítókép: Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó edz a 2022-es pekingi téli olimpián, a Fővárosi Fedett Stadionban, 2022. február 14-én (MTI/AP/Bernat Armangue)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában