nhl

2021.06.07. 08:23

Egy győzelemre a továbbjutástól a Montreal

A Montreal Canadiens egy győzelemre van attól, hogy a Winnipeg Jets csapatával szemben továbbjusson a rájátszás második fordulójából az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL).

A Montreal már az első fordulóban is nagy meglepetést okozott azzal, hogy kiejtette a kanadai divízió élén záró Toronto Maple Leafs csapatát, a siker pedig nagy lendületet adott a gárdának. A Canadiens legutóbb az első kör negyedik felvonásán volt hátrányban, s ezt a sorozatát most is folytatta, ugyanis a vasárnapi összecsapáson 3-0-ra elhúzott, innen pedig már nem volt visszaút a Winnipeg számára.

A sorozatban hatodik találkozóján győztes Montreal 5-1-es diadalából Joel Armia két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét, míg a kapus Carey Price 26 lövést hárított.

A Vegas Golden Knights és az alapszakaszban első Colorado Avalanche párharca ugyanakkor kiélezettebb, a nevadai együttes magabiztosan nyert vasárnap, ezzel 2-2-re egyenlített. A mérkőzés hőse a mesterhármast elért Jonathan Marchessault volt, de szintén remekelt a három gólt is előkészítő William Karlsson. A kapus Marc-Andre Fleury 17 védéssel járult hozzá a győzelemhez.

A Vegas és a Colorado párharcában eddig mind a négy összecsapáson hazai siker született.

Eredmények, rájátszás, 2. forduló, 3. mérkőzések:

Északi csoport, 2. forduló, 2. mérkőzés:

Montreal Canadiens-Winnipeg Jets 5-1

Az állás: 3-0 a Montreal javára.

Nyugati csoport, 2. forduló, 3. mérkőzés:

Vegas Golden Knights-Colorado Avalanche 5-1

Az állás: 2-2

A párharcok az egyik fél negyedik sikeréig tartanak

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában