la liga

2018.03.08. 12:34

Sevillába utazik hétvégén a Valencia

A spanyol futballbajnokság 28. fordulójának mérkőzései közül kiemelkedik a negyedik Valencia vendégjátéka az ötödik Sevilla otthonában.

Fotós: DPPI

A házigazdák nyolc ponttal vannak lemaradva a vendégegyüttestől, és ha nem nyernek szombat délután, gyakorlatilag lemondhatnak a még Bajnokok Ligája-részvételt érő negyedik helyről. Az 53 pontos Valencia ugyanakkor már döntetlennel is stabilizálná BL-indulással kecsegtető pozícióját, bár az igazi az idegenbeli győzelem lenne, hiszen ebben az esetben tartaná a lépést a dobogó harmadik fokát elfoglaló Real Madriddal.

A címvédő fővárosi alakulat, amelynek 54 pontja van, szintén győztes meccsre készül, noha a tabellán nyolcadik Eibar igen masszív, harcos csapat, s különösen otthon veszélyes – tizenegy bajnoki győzelméből hetet hazai közönsége előtt szerzett.

A madridi együttesnek azért is kellene mindhárom pont, mert már így is nagy távolságra van fővárosi riválisától, a 61 ponttal második Atlético Madridtól, amely vasárnap hazai pályán a kilencedik Celta Vigóval szemben nyerhető meccsnek néz elébe. A vendéglátó javításra készül, mivel az előző fordulóban elmulasztotta a nagy lehetőséget, hogy közelebb zárkózzék a listavezető FC Barcelonához. A katalánok a rangadón 1-0-ra legyűrték az Atléticót, ezzel pedig nyolcpontnyira megléptek a közvetlen üldözőtől, és 69 ponttal, számukra megnyugtató helyzetben várhatják a hátralévő 11 fordulót. A Barcelona ellenfele a Málaga, a biztos kiesőnek tetsző, sereghajtó csapat lesz a szombati játéknap esti mérkőzésén.

A fordulót a Girona és a Deportivo La Coruna nyitja pénteken, 21 órakor kezdődő összecsapásával, a zárótalálkozót pedig – hétfő este, ugyancsak kilenc órától – az Alavés és a Betis vívja.

La Liga, 28. forduló:

péntek:

Girona-Deportivo La Coruna 21.00

szombat:

Eibar-Real Madrid 13.00

Sevilla-Valencia 16.15

Getafe-Levante 18.30

Málaga-FC Barcelona 20.45

vasárnap:

Espanyol-Real Sociedad 12.00

Atlético Madrid-Celta Vigo 16.15

Las Palmas-Villarreal 18.30

Athletic Bilbao-Leganes 20.45

hétfő:

Alavés-Betis 21.00

A tabella:

1. FC Barcelona         27  70-13  69 pont

2. Atlético Madrid      27  45-12  61

3. Real Madrid          27  65-29  54

4. Valencia             27  52-30  53

5. Sevilla              27  36-40  45

6. Villarreal           27  36-32  41

7. Girona               27  38-36  40

8. Eibar                27  34-39  39

9. Celta Vigo           27  45-39  38

10. Real Betis           27  43-52  37

11. Getafe               27  33-25  36

12. Real Sociedad        27  49-48  33

13. Leganés              27  23-32  33

14. Athletic Bilbao      27  27-31  32

15. Espanyol             27  24-33  32

16. Alavés               27  24-39  31

17. Levante              27  22-44  21

18. Las Palmas           27  20-55  20

19. Deportivo La Coruna  27  25-57  19

20. Málaga               27  16-43  13

Borítókép: A Valencia csapatkapitánya, Dani Parejo a Betis elleni La Liga-meccsen.

AFP / DPPI / SpainDPPI / Julio J Jimenez

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!