Járvány

2020.03.01. 17:28

Nem nyitott ki vasárnap a párizsi Louvre

A múzeum alkalmazottai nagyon félnek a fertőzéstől, ezért rendkívüli tanácskozást tartanak.

Nem nyitott ki vasárnap reggel a párizsi Louvre, a világ leglátogatottabb múzeuma, mert a koronavírus-fertőzéstől félő alkalmazottak rendkívüli tanácskozásra gyűltek össze.

Az előre be nem jelentett zárva tartás miatt mérgelődő látogatók hosszú sorai kígyóztak vasárnap a múzeum bejárata előtt arra várva, hogy véget érjen a dolgozók tanácskozása. Egyelőre nem tudni, hogy mikor nyit ki újra a Louvre.

A múzeum alkalmazottainak képviselője telefonon azt mondta az AP-nek, hogy a dolgozók nagyon aggódnak a járvány miatt, mert az egész világból nagy számban érkeznek látogatók a Louvre-ba.

André Sacristin úgy ítélte meg, hogy „a kockázat nagyon nagy”, s bár tudomásuk szerint eddig még senki sem fertőződött meg a 2300 alkalmazott közül, szerinte „ez csak idő kérdése”.

Az alkalmazottak azt követelik, hogy a látogatókat vessék alá egészségügyi szűrésnek a dolgozók védelme céljából, ha pedig előfordulnak fertőzések, a múzeumot zárják be. A dolgozók kértek szájmaszkot is, de eddig csak kézfertőtlenítőt kaptak – mondta Sacristin.

A Louvre alkalmazottai vasárnap egymás közt vitatták meg a helyzetet, hétfőn pedig a vezetőséggel tartanak válságtanácskozást. Sacristin szerint egyes alkalmazottak nem hajlandók felvenni a munkát a fertőzéstől való félelmükben.

A szószóló szerint a kormány szombati intézkedése, amellyel betiltotta az 5000 fősnél nagyobb zárt rendezvényeket, csak tovább növelte a múzeumi alkalmazottak félelmeit, mert a Louvre naponta látogatók tízezreit fogadja.

Az alkalmazottak félelmeit tetézte, hogy ezekben a napokban épp olasz múzeumi emberek tartózkodnak a Louvre-ben, hogy becsomagolják és hazavigyék a nagyszabású Leonardo da Vinci-kiállításra kölcsönadott műveket.

Dél-Koreában bezártak a templomok

A Vuhanból indult új koronavírus okozta Covid-19 járvány megfékezése érdekében Dél-Koreában bezártak a templomok és sok helyen interneten keresztül tartottak vasárnap istentiszteletet.

A dél-koreai katolikus egyház 236 éves történetében még soha nem volt példa arra, hogy országszerte az összes templomot bezárják. A buddhista templomokban is elmaradtak a szertartások.

Az ázsiai országban vasárnapra 586-tal emelkedett a fertőzötted száma, és három halálos áldozatot követelt a vírus, amelynek így már összesen 20 halottja van Dél-Koreában. A hatóságok kifejezetten arra kérték az embereket, hogy maradjanak távol a tömegrendezvényektől, vallási szertartásoktól és politikai nagygyűlésektől.

A vasárnap rögzített új megbetegedések többségét Tegu városából jelentették, ahol az a keresztény gyülekezet működik, amely kapcsolatba hozható a kórokozó tömeges helyi terjedésével. A hívők közül többen jártak januárban Vuhanban, és a dél-koreai hatóságok vizsgálják, hogy ők hurcolták-e be a vírust Teguba, valamint azt is, hogy a gyülekezet tagjai között miért kezdett robbanásszerűen terjedni a vírus.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!