Bulvár-celeb

2021.08.02. 15:48

Rátámadt a rendőr a férfire, aki egy féléves kislányt bántott, brutálisan összeverte

Képtelen volt parancsolni az indulatainak egy amerikai rendőr: rátámadt egy férfira, aki egy jeges tóba dobta féléves kislányát

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

Nem tudott parancsolni az indulatainak Greg Hallgrimson rendőr, amikor 2018-ban egy zavart férfi sétált be a kansasi rendőrőrsre. A 31 éves Jonaton Zicarelli

bejelentett, hogy a közeli jeges tóba dobta a féléves kislányát.

Hallgrimson és társa azonnal elindultak a helyszínre, ahol valóban megtalálták a vízen lebegő csecsemőt, akit azonnal kihoztak.

A kislányt sikerült újraéleszteni, súlyos állapotba került kórházba.

Hallgrimson ezután a helyi rendőrőrsön vezette a kislány apjának kihallgatását, aki elmondta: a közelgő ünnepek miatt akart végezni a gyerekkel, mert úgy látta, hogy a feleségére túl nagy teher hárul – írja a Ripost.

A rendőr ekkor nem tudta tovább fékezni az indulatait, felugrott és ütni kezdte férfit, miközben azt ordította:

Megérdemled a halált!

A rendőr ellen eljárás indult, aminek ügyében most ítélet született, és aminek során végig bűnösnek vallotta magát, nem tagadta a tettét. A város ennek ellenére mellette áll, hiszen megmentette a kislány életét, az pedig nem meglepő, hogy ezek után nem tudott parancsolni az indulatainak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!