Konfliktusos tervek

2022.06.16. 11:28

A vidék túlélését veszélyezteti a kisteherautók kötelező villamosítása

A belső égésű motorok 2035-től való tiltása nemcsak a személygépkocsikat érinti, de a kisteherautókat, dobozos furgonokat, kisbuszokat is. Nagyvárosi környezetben nem esélytelen az átállás az elektromos meghajtásra, de vajon mi lesz azokkal a fuvarozókkal, akik távoli vidékeken, települések közötti szállítást végeznek? Hogyan jut majd el egy webshopban vásárolt csomag egy faluba, hogyan jutnak el a brigádok az építkezésre, betakarításra?

Az Európai Uniónak az a törekvése, hogy 2035 után ne lehessen újként forgalomba helyezni olyan személygépkocsikat és könnyű haszonjárműveket, amelyek szén-dioxidot bocsátanak ki működésük során, eddig elsősorban a gyártókat, beszállítókat, fejlesztőket késztette tiltakozásra. Azonban hamarosan elérkezik az a pillanat, amikor a felhasználók is rádöbbennek, hogy az új szabályok teljesen megváltoztatják azt az üzleti környezetet, amelyben működniük kell  – írja a Magyar Nemzet

A kisteherautók, dobozos furgonok végzik ugyanis az áruszállítás utolsó láncszemének számító last mile, azaz utolsó mérföld jellegű munkát. A csomagszállító vállalkozások ilyen eszközökkel juttatják el a végfelhasználókhoz az online áruházakban megrendelt árut a vásárlóknak, de a cégek közötti szállítás egy része – például a szervizek alkatrészbeszerzése vagy az élelmiszerüzletek árufeltöltése – gyakran az ebbe a kategóriába eső járművekkel történik. Minél kisebb az üzlet, annál inkább.

A fuvarozók folyamatosan használják az eszközeiket: amíg egy magánfelhasználó személyautója akár tíz-húsz évet is kiszolgál, a szállítóeszközök sokkal gyorsabban futnak nullára, érik el a selejtezési határidőt. Vagyis 

a nem túl távoli jövőben a fuvarozók jelentős részének mindennapi gondjává válik, mivel helyettesítse a dízelüzemű, kifutott járműveit.

Feltételezhető, hogy 2025-re a nagyvárosokban az EU teljes területén kiépül a töltőhálózat olyan szinten, hogy a vállalkozások saját telephelyükön vagy erre kijelölt állomásokon éjszakánként feltölthetik az akkumulátoraikat. Az azonban kérdéses, hogy kisebb városokban, községekben, falvakban miként működhetnek majd a futárok járművei. Márpedig a kereskedelem jelentős része zajlik már ma is online áruházakban, amelyeknek természetes szolgáltatása a házhoz szállítás. Emellett az építőipari, mezőgazdasági és ezerféle más vállalkozások nagy tömegben használnak áru- és személyszállításra könnyű haszongépjárműveket és kisbuszokat. 

 

Az időseket, betegeket kisbuszokkal viszik orvoshoz, ügyeket intézni a kistelepüléseken. Ezek töltése az infrastruktúra kiépítését feltételezi, ami annál drágább, minél kisebb az adott település, és minél távolabb esik a nagyvárosoktól. Félő, hogy mobilitás híján ezek a vállalkozások, mi több ezek a települések működésképtelenek lesznek.

Miként korábban hírt adtunk róla, a közelmúltban az Európai Parlament megvizsgálta a szén-dioxid-kibocsátási normák megváltoztatására és a nulla károsanyag-kibocsátású új személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek 2035-től történő bevezetésére irányuló javaslatokat. A képviselők többsége támogatta a változtatásokat, amelyek a Fit for 55 csomag részét képezik. A következő lépés az, hogy a EP a kormányokkal folytat egyeztetéseket a belső égésű motorok forgalmazására vonatkozó tiltás életbe léptetéséről.

Az Európai Bizottság javaslata szerint 2035-re el kell érni a nulla károsanyag-kibocsátású mobilitást a közutakon. Ez az új személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek károsanyag-kibocsátásának fokozatos csökkentését jelenti. A 2030-as kibocsátás csökkentési célt a személygépkocsik esetében 55, a kisteherautók esetében pedig 50 százalékban kívánják meghatározni a 2021-es adatokhoz képest. Öt évvel később mindkét járműcsoport károsanyag-kibocsátása nullára csökkenne.

Borítókép: Illusztrációfotó / Világgazdaság / Vémi Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!