Brexit és járványválság

2020.06.21. 10:58

Hatvan év után először kúszott 100 százalék fölé a brit államadósság

Elsősorban a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére kibocsátott állampapírok miatt.

A brit statisztikai hivatal (ONS) pénteki adatismertetése szerint május végén a nettó államadósság-ráta a GDP-érték 100,9 százaléka volt. Az ONS hangsúlyozza, hogy az 1963 márciusában véget ért pénzügyi év óta most először lépték át a hazai össztermék értékét a szuverén adósságkötelezettségek Nagy-Britanniában.

A statisztikai hivatal tájékoztatása szerint a múlt hónap végén 1950,1 milliárd font (747 ezer milliárd forint) volt a brit államadósság nettó értéke, 173,2 milliárd fonttal magasabb a tavaly májusi szintnél. Ez azt jelenti, hogy a GDP-arányos államadósság-ráta egy év alatt 20,5 százalékponttal emelkedett.

Az ONS kiemeli, hogy a hazai össztermék százalékos arányában mérve ez volt az eddigi legnagyobb éves összevetésű adósságráta-emelkedés azóta, hogy a havi államadósság-adatok rendszeres közlése 1993 márciusában elkezdődött.

A statisztikai hivatal hangsúlyozza, hogy a koronavírus-járvány példátlan hatást gyakorol a brit közfinanszírozásra, különös tekintettel a brit kormány költségvetési forrásokból fedezett gazdaság- és munkahelyvédelmi intézkedéseire.

Az egyik legnagyobb horderejű ilyen program alapján a brit kormány megtéríti a munkáltatóknak a járvány gazdasági hatásai miatt munka nélkül maradt alkalmazottaik bérének 80 százalékát, ha a cégek nem bocsátják el őket.

Az októberig szóló kötelezettségvállalás havi 2500 font (958 ezer forint) munkabérig terjed; ez valamivel több a brit alkalmazotti mediánbérnél.

Jelenleg a brit kormány 8,9 millió magánszektorbeli alkalmazott fizetését folyósítja; ez a brit üzleti szektor alkalmazotti állományának 25 százaléka.

A brit statisztikai hivatal pénteki előrejelzése azt valószínűsíti, hogy a 2020-2021-es pénzügyi évben a brit államháztartás teljes hiteligénye elérheti a 298,4 milliárd fontot.

Ez hozzávetőleg az ötszöröse lenne a márciusban zárult 2019-2020-as teljes pénzügyi év hiteligényének, és jóval 10 százalék feletti GDP-arányos brit államháztartási hiánynak felelne meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!