még több üzem lesz

2018.07.30. 23:24

A németekkel és a hollandokkal is tárgyal egy új európai gyárról a Tesla

Elon Musk a Tesla részvényeseinek június eleji közgyűlésén jelentette be, hogy akkumulátorgyárakat terveznek építeni valahol Európában.

A The Wall Street Journal című napilap bennfentes forrásokra hivatkozva hétfőn arról számolt be, hogy az elektromos autókat gyártó amerikai vállalat előzetes egyeztetéseket folytatott két német tartománnyal, amelyek készek lennének helyszínt biztosítani az akkumulátorokat és az autókat egy tető alatt gyártó üzemnek. A tárgyalások még korai szakaszban vannak, és nem biztos, hogy megállapodással végződnek – írta az újság.

Elon Musk vezérigazgató egy júniusi Twitter-üzenetében Németországot jelölte meg a Tesla tervezett európai akkumulátorgyára egyik esélyes helyszíneként. Valószínűleg a német-francia határon, a Benelux-országok közelében lenne értelme egy ilyen beruházásnak – fogalmazott Elon Musk az európai akkumulátorgyár németországi telepítésének esélyéről feltett kérdésre adott válaszában.

Németország azért is logikus döntés lenne, mivel a Tesla által közel két éve megvásárolt, immár Tesla Grohmann Automation néven futó, automatizált gyártási technológiára specializálódott vállalat telephelye a németországi Prüm városban, a német-belga határ mellett fekszik.

Elon Musk a Tesla részvényeseinek június eleji közgyűlésén jelentette be, hogy akkumulátorgyárakat terveznek építeni valahol Európában, valamint Sanghajban. Az európai gyár helyszínéről az év végéig hozzák meg a döntést.

Musk szerint összesen tizenkét Tesla termelőüzemre lenne szükség világszerte az amerikai Nevada államban működő Gigafactory mintájára.

A 2003-ban elektromos meghajtású autók gyártására alapított Tesla idővel más, megújuló energiára épülő területekre is belépett, köztük az elektromos energiát tároló rendszerek és napelemek fejlesztésébe és gyártásába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!