Bulvár-celeb

2022.10.08. 11:25

Lebukott Meghan, nem is Diana a példaképe

Eddig is sok hasonlóságot lehetett felfedezni Meghan és Wallis között, de most még több egyezést találtak.

Forrás: AFP

Az, hogy a történelem ismétli önmagát, és hogy a divat is örök körforgásban van, nem újdonság. Ám az, hogy a brit királyi család történelmében akadt néhány évtized eltéréssel két olyan amerikai nő is, aki az egész monarchiát akarta felborítani, és ez a két hölgy szinte ugyanúgy öltözködik, már nem véletlen. Legalábbis 

sokan úgy vélik, hogy miközben Meghan Markle mindenhol azt hangoztatja, hogy neki megboldogult anyósa, Diana a legnagyobb inspiráció, valójában Wallis Simpson az, akiért rajong 

- írja a Ripost.

Aki nem ismerné, Wallis az a többszörösen elvált nő, aki miatt 1936-ban VIII. Eduárd lemondott a trónról, elképesztő botrányt okozva Angliában. Persze utólag kijelenthető, hogy jól jártak a britek, hiszen a koronát megöröklő öccse, VI. György sem volt rossz uralkodó, de az őt követő II. Erzsébet a történelem egyik legnagyobbja lett.

Forrás: Twitter

 

A Megxit idején sokan a történelem megismétlődését látták Meghanban testet ölteni, hiszen ugyanúgy rángatta ki az egyik tagot a brit királyi családból, ahogy Wallis, és ugyanúgy Amerikában siránkoznak azóta, ahogy Wallis és Windsor hercege tették. 

 

Most pedig néhány Meghant nem annyira kedvelő időmilliomos tucatnyi bizonyítékot talált arra, hogy az egykori színésznő Simpsont másolja nemcsak tetteiben, hanem az öltözködésében is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a nool.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!